Antik párhuzam – rendhagyó bevezető

Miután időszámításunk előtt 332-ben Alexandrosz (idehaza ismertebb nevén: Nagy Sándor) kiűzte a perzsákat a fáraók földjéről, egy évvel később várost alapított a Nílus deltájában, amit „mindenféle álszerénység nélkül” Alexandriának keresztelt el. Az örökkön dicsőségre éhes hódító halálát követően a Ptolemaidák vették át az irányítást a térség felett – a hatalmas hírnévre szert tevő metropolisz az Egyiptomot, az antik Görögországot, valamint az Égei-tenger környékét összekötő kereskedelmi gócpontként virágzásnak indult. A fejlődés azonban nemcsak gazdaságilag, hanem kulturális téren is kiemelkedőnek számított.

Az I. Ptolemaiosz által alapított könyvtárban a kor kiemelkedő elméinek munkáit gyűjtötték össze, mely egyebek mellett kutatóintézetként szolgált a különböző tudományágak képviselői számára. Falai között felbecsülhetetlen értékű kincset őriztek: néhány írásos feljegyzés alapján közel 700 ezer papirusztekercsről beszélhetünk. Egyáltalán nem csodálkozhatunk hát azon, hogy a párját ritkító építmény kis híján az ókori világ hét csodája közé került.

Ez az idilli állapot sajnos nem tartott sokáig. Kleopátra a Római Birodalom segítségét kérte az Egyiptom uralmáért folytatott küzdelemben. Julius Caesar seregei gyorsan megérkeztek, ám a XIII. Ptolemaiosz seregével vívott ütközet nagyobb veszteségekkel járt, mint azt gondolta. A majdani császár egyik csatahajóján tűz ütött ki a város kikötőjében – a lángok rövid időn belül átterjedtek a flotta többi tagjára, sőt, a közeli rakpartra is. Így szállt végleg füstbe nemzedékek tudása időszámításunk előtt 48-ban.

▲ Alexandria lángokban (Hermann Göll 1876-os alkotása)

Mérció Gomes, a neves brazil antropológus az alexandriai könyvtár szörnyű esetéhez hasonlította a Museu Nacional (Brazil Nemzeti Múzeum) kicsivel több, mint két éve bekövetkezett leégését: mint látni fogjuk, korántsem véletlenül. Az eddigi leghosszabb cikkben előbb a múzeum történetét, továbbá annak gyűjteményét fogom górcső alá venni, aztán feltérképezem, miért is tekinthető az ország a paleontológia fellegvárának, majd a tragikus baleset részleteinek járok utána, végezetül pedig kiderítem, pontosan milyen okok húzódhattak meg a dolgok hátterében.

A múzeum épületének nyúlfarknyi krónikája

Mielőtt részletekbe mélyedve foglalkoznánk a tűzesettel, érdemes legalább nagyvonalakban áttekinteni Brazília XIX. századi történelmét.

Azután, hogy Bonaparte Napóleon 1807-ben elfoglalta Portugáliát, a trónörökös, Dom João (a későbbi VI. János; lásd jobbra) Brazíliába menekült, és Rio de Janeiróban állíttatta fel udvarát. A város rövidesen a Portugál Birodalom központjává vált. János csak 1824-ben tért vissza Lisszabonba, a gyarmat kormányzását fiára, Dom Pedróra bízta, aki I. Péter néven 1822-ben a független Brazília császárává koronáztatta magát. A Brazil Császárság 1889-ig, II. Péter lemondásáig tartott, ezt követően az ország köztársasággá alakult át. Az első elnöke Manuel Deodoro de Fonseca lett.

A múzeumot VI. János (uralkodott 1816. március 20-tól 1826. március 10-ig) alapította 1818-ban, ám az épület kezdetben egészen másféle célokat szolgált: a São Cristóvão-palotában (magyarra fordítva: Szent Kristóf-palota) eleinte a királyi família tagjai tengették mindennapjaikat. Bár a család alig két évtizeden keresztül (1808–1821) lakott az előkelő helyen, a Museu Nacional csak sokkal később, a XIX. század végére vagy a XX. század elejére tudott ide átköltözni mindenestül. A források az időpont közlésében eléggé eltérnek egymástól: míg Meilan Solly 1892-őt, addig Michael Greshko 1902-őt említ.

Egy felbecsülhetetlen értékű kincs a világ számára

Dél-Amerika egyik legjelentősebb tudományos intézménye fénykorában páratlanul gazdag, nagyjából húszmillió műtárgyból álló gyűjteményt tudhatott a magáénak, raktáraiban számos kincset tároltak bolygónk szinte minden pontjáról. Egyedülálló biológiai, archeológiai, antropológiai, valamint paleontológiai részlegei a szakértők és a látogatók tetszését egyaránt elnyerték.

Az ókori műremekeket Brazília XIX. században uralkodó császárai szerezték be árverések útján. A tárlatokon a különféle mindennapi használati eszközökön kívül a Pompeii romjai közül előkerült freskórészleteket mutatták be, emellett megcsodálhatták Sha-Amun-em-su kivételes állapotában fennmaradt szarkofágját, melyben az egyiptomi énekes múmiája egészen a közelmúltig háborítatlanul pihenhetett végső nyughelyén.

Luzia ugyancsak rengeteg tekintetet vonzott oda – a nő a húszas éveiben járt, mikor az örök vadászmezőkre költözött tizenkét ezer évvel ezelőtt. Koponyájára Anette Laming-Emperaire francia régész bukkant rá Minas Gerais állam területén. Az úgynevezett Bendegó meteorit puszta méretei nyomán nyűgözte le az arra járókat: az 5,8 tonnás tömböt 1784-ben találták meg Bahia államban.

▲ Luzia koponyája (fotó: Kenneth Garrett)

▲ A Bendegó meteorit a tűzvész után (fénykép: Leo Correa)

José Bonaparte öröksége

A tudományágak közül a leginkább látványos fejlődés a paleontológia (vagyis őslénytan) terén következett be. Bár Argentínában a híres José Bonaparte végzett ásatásokat az 1970-es, ’80-as években, a dél-amerikai őslénytani kutatások csupán az utóbbi évtizedekben (pontosabban a 2000-es évektől fogva) indulhattak igazán virágzásnak: a kedvező politikai légkörnek köszönhetően immár a kormányok is támogatták az ilyesfajta vállalkozásokat. Valósággal megsokszorozódott a paleontológusok száma, de sajnálatos módon nem mindenütt mondható ilyen rózsásnak a helyzet – Peru, Bolívia, Chile vagy Ecuador a mai napig mindössze jó, ha egy tucat őslénykutatót tud felmutatni. Ezeken a vidékeken leginkább a dús erdőtakaró nehezíti meg a szakemberek munkáját, ám az utóbbi években tett néhány felfedezés azt jelezheti, hogy ezeken a térségeken is érdemes lenne folytatni a munkát a jövőben. Természetesen Brazília sem jelent kivételt ezen kijelentés alól.

Az ország keleti felén elterülő Araripe-medence már a XIX. század eleje óta ismert lelőhely, ahonnan (egyrészt a bányászat, másfelől a kövületgyűjtők által folytatott kereskedelem révén) eddig több, mint kétszáz, korábban teljesen ismeretlen fajt írtak le: közöttük növényeket, rovarokat, pókokat, halakat, gyíkokat és teknősöket éppúgy találhatunk, mint madarakat, pteroszauruszokat vagy ragadozó dinoszauruszokat. A Crato- és Santana-formációkhoz tartozó, hozzávetőlegesen 110 millió éves, a kora kréta idejéből származó fosszíliák élettől nyüzsgő környezetről árulkodnak, egy édesvizű tavat, valamint annak közvetlen szomszédságát benépesítő teremtményekről tanúskodnak. A rendkívüli állapotukban fennmaradt maradványokon gyakran a lágy szövetek (például kopoltyúk, izmok) lenyomatai is tisztán kivehetők.

A felettébb rejtélyes Spinosaurinae alcsalád képviselőit a krokodilokéra emlékeztető, megnyúlt pofa, illetve a hátukon végigfutó vitorla jellemezte. Az Irritator (korábban Angaturama) challengeri faji megnevezése a brit Arthur Conan Doyle mára klasszikussá vált regénye, Az elveszett világ (The Lost World) egyik szereplőjének, George Edward Challenger professzornak állít örök emléket. 2004-ben Eric Buffetaut egy repülő őshüllő csigolyájába ékelődött fogára bukkant – bár e húsevő étlapján leggyakrabban halak szerepelhettek, néhanapján pteroszaurusz-húsra fanyalodhatott.

▲ Irritator fogta Anhanguera (Mark Witton illusztrációja)

A gerincesek közül elsőként a pteroszauruszok (nálunk meghonosodott nevükön: repülő őshüllők) emelkedtek a levegőbe. A Tapejaridae család tagjai vérerekkel sűrűn behálózott, feltűnően nagyméretű taréjokat viseltek fejük tetején, amik a hímeknél valószínűleg tarka színekben pompázhattak. A szakértők véleménye szerint általában gyümölcsöket fogyaszthattak, akárcsak manapság a tukánok (Ramphastidae) vagy a szarvascsőrűmadár-félék (Bucerotidae).

▲ A Crato-formáció pteroszauruszai: az előtérben két Tupandactylus imperator csemegézik egy velvícsia (Welwitschiostrobus murili) magjaiból, mögöttük Lacusovagus magnificensek raja szárnyal tova (Vitor Silva illusztrációja)

Szomorú vasárnap

A tragédia 2018. szeptember másodikán, vasárnap következett be – ugyan a falakat kőből emelték, a tetőszerkezetet a padlózattal együtt fából készítették, ez pedig végzetesnek bizonyult az építmény további sorsa szempontjából. Az első lángok zárás után körülbelül fél órával, helyi idő szerint valamikor este fél nyolc körül csaphattak fel, mintegy másfél óra leforgása alatt az egész főépület tűzbe borult. Mihelyst észlelték a veszélyt, a helyiek azonnal riasztották a tűzoltóságot. Mint arról a Rio de Janeiro-i parancsnokság szóvivője, Roberto Robadey később beszámolt, összesen nyolcvan bajtársát vezényelték ki a helyszínre, akik hosszú órákon keresztül próbáltak gátat szabni a féktelennek tűnő pusztításnak.

▲ Lángokban áll a múzeum (fotó: Fabio Teixeria)

▲ Tűzoltók munka közben (fénykép: Carl de Souza)

A dolgok azonban korántsem mentek könnyedén: megdöbbenve tapasztalták ugyanis, hogy a közeli tűzcsapokban szinte egy csepp víz sincs, így azt tartálykocsik segítségével szivattyúzták át a Quinta da Boa Vista park mesterségesen létrehozott tavából. A váratlan fennakadás miatt minimum fél órát pazaroltak el az oltási munkálatoktól, mellyel egyébként éjfél környékére végeztek. A múzeum munkatársai szintén kivették a részüket ebből, néhányan az életüket kockáztatva hatoltak be a lángra kapott létesítménybe – Paulo Buckup zoológus professzor a rá leselkedő veszedelmekkel dacolva mentett ki több ezer példányt a puhatestűek gyűjteményéből.

▲ Mentik, ami menthető (fotó: Xinhua News Agency)

Óvatos becslések szerint a teljes gyűjtemény kilencven százaléka veszhetett oda örökre, többek között olyan pótolhatatlan ritkaságok, mint például a különböző törzsek nyelvét rögzítő hangfelvételek, vagy az a Hawaii-ról származó egyedi mellény, amit 1824-ben I. Péternek ajándékoztak. Mivel annak idején a herbáriumot, illetve a félmilliónyi kötettel büszkélkedő központi könyvtárat különálló, a főépülettől elzárt szárnyakban helyezték el, ezért ezekben csupán csekély károk keletkeztek.

▲ A leégett múzeum (fénykép: Mauro Pimentel)

A szakértők arról tájékoztatták a sajtó képviselőit, hogy eddig közel kétezer műtárgyat sikerült kimenekíteniük a romok közül – Luzia koponyáját, a Bendegó meteoritot, bennszülöttek által használt nyílvesszőket, egy halotti urnát a prekolumbiánus időkből, ásványokat (ametiszt, rózsakvarc), valamint a Maxakalisaurus csontvázának (lásd lentebb) néhány darabját.

Mi történt?

A híradások a szót bő lére eresztve értekeztek, mikor a veszteségeket részletezték, viszont a tragédiát kiváltó okokról jobbára mélyen hallgattak.

Az Estado de S. Paulo egyik riportere a kulturális minisztertől érdeklődött, aki másnap reggel, meglehetősen szűkszavúan nyilatkozott. Sérgio Leitão hozzáértők véleményét kérte ki ezügyben: az ő bevallásuk szerint rövidzárlat állhatott a dolgok hátterében, de azt a lehetőséget sem vetették el, hogy egy kisebb méretű papírballon lehetett a tettes, mely véletlenül a tetőn landolt – az ehhez hasonló, egyébként nagy népszerűségnek örvendő látványosságok többször okoztak már balesetet a közelmúltban. Az igazságra hónapok múlva derült fény.

A São Paulo-i napilap másik munkatársa, Anna Virginia Balloussier úgy értesült, hogy a múzeum földszintjén található előadóteremben, pontosan a Maxakalisaurus csontvázát kiállító szoba alatt elhelyezett három légkondicionáló berendezésből hibásodott meg az egyik, és ez okozhatta közvetlenül a katasztrófát. A légkondicionálók nem feleltek meg a gyártó által támasztott elvárásoknak (különös tekintettel az áramvédős kismegszakítókra és a földelő eszközök használatára), emellett az egységek sokkal nagyobb elektronikus terhelésen estek át, mint amennyire tervezték azokat. A falakon tehát bármelyik pillanatban robbanásra kész puskaporos hordók függtek inkább...

Felelősök keresése

Kit terhel a felelősség mindezért? Kérdésünkre a válasz összetett, gyökereit a múltban kell keresnünk. Az egész olyan hihetetlennek fog hangzani, hogy ha nem következik be tényleg a katasztrófa, valószínűleg el sem hinnénk az alább írottakat.

Mondhatni közszájon forgó ténynek számított, hogy mennyire balesetveszélyes a több száz éves épület, ami sürgős felújításokra szorul – ezt szorgalmazta Roberto Leher, a Rio de Janeiro-i Szövetségi Egyetem rektora is. Hiábavalónak bizonyult azonban minden figyelmeztetés, mivel a felső vezetés magasról tett felbecsülhetetlen értékeik védelmére. Az azóta leköszönt elnök, Michael Temer alaposan visszanyeste a tudományos célokra folyósított állami támogatásokat: előbb 44 százalékkal, aztán újabb 16 százalékkal csökkentette az adományozott összeget, minek következtében összesen szerény egy milliárd dollárból kellett gazdálkodnia az efféle intézeteknek. Egyeseknek idővel az olyan egyszerűbbnek tűnő feladatok is hatalmas gondot jelentettek, mint mondjuk a számlák befizetése. A Museu Nacional csapata hosszú ideje küzd fenntartási nehézségekkel.

2017 vége felé a Maxakalisaurus csontvázát bemutató termet termeszek támadták meg: a helyreállításhoz szükséges pénzt közösségi finanszírozás útján teremtették elő. 2015-ben azért kellett ideiglenesen bezárniuk, mert képtelenek voltak kifizetni a biztonsági őröket és a takarítószolgálat alkalmazottait, ráadásul 2018 májusában málladozó vakolatról, a falakból kilógó elektromos vezetékekről olvashattak a Folha de S. Paulo aktuális számát böngészők. A múzeum szégyenszemre vízzel oltó berendezésekkel vagy tűzajtókkal nem rendelkezett – sovány vigasz, de az előbbinél legalább történt volna érdemi előrelépés, már ha hihetünk a forrásoknak. A Brazil Fejlesztési Bankkal (BNDES) kötött júniusi megállapodás értelmében ugyanis 21,6 millió reált (átszámítva 5,23 millió dollár) ajánlottak fel egy korszerű oltórendszer kiépítésére. Eső után köpönyeg, ahogy tartja a közmondás...

▲ A Maxakalisaurus rekonstruált csontváza (fotó forrása: Wikimedia)

David Youngberg, a Foundation for Economic Education honlapjának egyik szerzője ezt a megalázó helyzetet állította éles kontrasztba a brazil kormány pénznyelő projektjeivel: a 2014-es labdarúgó-világbajnokság szervezésére 15 milliárd dollárt, a 2016-os nyári olimpiai játékokéra pedig 13,1 milliárd dollárt fordítottak. „Ha csak negyedannyit költenek annak idején a múzeumra, mint amennyit a stadionokra, akkor ezt az egészet elkerülhettük volna.” – fejezte ki visszafogottan nemtetszését Luiz Fernando Dias Duarte főigazgató.

A helyi média előre megjósolt tragédiaként (tragédia anunciada; angolul foretold tragedy) kezdte emlegetni a szörnyű balesetet. Most már tökéletesen meg tudjuk érteni, miért.

Komor jövőkép

A 2018-as esztendőnek egyáltalán nem erről kellett volna szólnia a rangos tudományos intézmény számára: június hatodikán mutatták be a múzeum alapításának kétszázadik évfordulójára tervezett emlékérméket a nagyérdeműnek. A jeles alkalomra rendezett ünnepségen persze egyetlen állami miniszter sem tette tiszteletét.

Vajon intő példaként fog-e szolgálni a Museu Nacional esete, amiből végre tanulnak az illetékesek? Ezt sajnos kötve hiszem. Elnézve a világunkban általánosan tapasztalható nemtörődömséget a döntéshozók részéről, jó okkal tarthatunk attól, hogy egy kevésbé szép napon a történelem újra megismétli majd önmagát.

▲ Márcio L. Castro illusztrációja

A cikk eredetileg 2020. szeptember 09-én jelent meg.

A szöveg forrásai:

• A Novataxa bejegyzései a Keresdrakonról, a Kururubatrachusról, valamint a Lanceirosphenodonról
• A Sci-News.com híradásai az Aratasaurus, a Caiuajara, a Tetrapodophis és a Teyujagua felfedezése kapcsán
• Az ókor világa Kr. e. 900-tól Kr. u. 430-ig (főszerkesztő Dibás Gabriella). Reader’s Digest Kiadó Kft., 2009.
• Carly Cassella: Here’s what we know so far has survived the museum fire in Brazil. ScienceAlert, 2018. szeptember 05.
• Dougal Dixon: The World Encyclopedia of Dinosaurs & Other Prehistoric Creatures. Anness Publishing Ltd., 2007.
• Douglas Palmer: Evolúció. Az élet története. GABO Könyvkiadó, Budapest, 2009.
• Franz Anthony: Brazilian formation yields early amphibians of tropical Gondwana. Earth Archives, 2015.
• Gabriel Stargardter: Tensions flare after fire destroys Brazil museum in ’tragedy foretold’. Reuters, 2018. szeptember 03.
• Jill Langlois: Rare fossil of bone-crushing crocodile cousin found in Brazil. National Geographic, 2020. február 05.
• John Pickrell: Weird Dinosaurs: The Strange New Fossils Challenging Everything We Thought We Knew. Columbia University Press, New York, 2016.
• Jonathan Watts, Dom Phillips & Sam Jones: Brazil National Museum blaze in Rio blamed on austerity. The Guardian, 2018. szeptember 03.
• Julio Lacerda: Brazilian side-necked turtle thrived after dinosaur extinction. Earth Archives, 2016.
• Katherine Kurowski: Brazilian fossil lizard is a remnant of ancient supercontinent’s break up. Earth Archives, 2015.
• Lila MacLellan: Photos: Fire at Brazil’s National Museum destroys thousands of years of history. Quartz, 2018. szeptember 03.
• Meilan Solly: A faulty air-conditioning unit sparked the Brazil National Museum fire. SmartNews, 2019. április 09.
• Meilan Solly: Around 2000 artifacts have been saved from the ruins of Brazil’s National Fire Museum. SmartNews, 2019. február 15.
• Meilan Solly: Five things we’ve learned since Brazil’s devastating National Museum fire. SmartNews, 2018. szeptember 07.
• Meilan Solly: Why Brazil’s National Museum fire was a devastating blow to South America’s cultural heritage. SmartNews, 2018. szeptember 04.
• Michael Greshko: Fire devastates Brazil’s oldest science museum. National Geographic, 2018. szeptember 06.
• Pete Bucholz: Brazil’s biggest dinosaur gets a name. Earth Archives, 2016.
• Pete Bucholz: Cynodont fossils from Brazil shed light on mammal evolution. Earth Archives, 2016.
• Pete Bucholz: Fire guts Rio’s natural history museum. Earth Archives, 2018.
• Sam Jones & Dom Phillips: Brazil National Museum fire investigators wait to enter gutted building. The Guardian, 2018. szeptember 04.
• Signe Dean: Heartbreaking: A massive fire has just destroyed Brazil’s oldest natural history museum. ScienceAlert, 2018. szeptember 03.
• Vasika Udurawane: Brazilian dinosaur was king of the abelisaurs. Earth Archives, 2017.
• Világtörténelmi enciklopédia (főszerkesztő Csaba Emese). Reader’s Digest Kiadó Kft., Budapest, 2000.

Mark Witton blogja

Vitor Silva DeviantArt-profilja

Julio Lacerda DeviantArt-profilja

Julius Csotonyi weboldala

Andrey Atuchin DeviantArt-profilja

Joschua Knüppe DeviantArt-profilja