Sziasztok! 

Fejes Valentin vagyok, a Nyíregyházi Egyetem egykori történelem-földrajz szakos hallgatója. Bár végzettségemből kifolyólag évekig többnyire az emberiség régmúlt dolgaival foglalkoztam, az ősidőkhöz való kötődésem ennél sokkal régebbre nyúlik vissza.

▲ A nagy dinoszaurusz atlasz – ezzel kezdődött minden (fénykép: Apa)

Másokhoz hasonlóan én is gyerekként, a dinoszauruszok kapcsán ismerkedtem meg Földünk letűnt világával, méghozzá William Lindsay A nagy dinoszaurusz atlasz című művének köszönhetően. Neves kutatónk, Főzy István gondoskodott a magyar fordításról: az olvasmányos szöveg mellett Giuliano Fornari illusztrációi garantálták, hogy az ifjú olvasók egy valóságos időutazáson vehessenek részt a kötetet forgatva. A lapokon elképesztő méretű óriások, szinte jelentéktelennek tűnő csöppségek, fejlett érzékszervekkel rendelkező húsevők és utódaikat féltőn gondoskodó anyák elevenedtek meg, végül a pteroszauruszokon kívül a tengeri őshüllők is kaptak egy kevéske helyet. Fiatalok tucatjait bűvölhette el annak idején ez a szép, színes nagyalakú kiadvány – természetesen én sem számítottam kivételnek. Általános iskolásként aztán tűkön ülve vártam a Tudorka magazin havonta megjelenő friss példányait, a helyi könyvtárban pedig sorra bújtam az olyan könyveket, melyek akár csak egy kicsit is érintették a témát... Mindebből úgy tűnhet, számomra nem volt megállás. Ez valahogy mégis bekövetkezett, ezért jó időre háttérbe szorultak nálam az őslények.

▲ Itt éppen a bizalomért mondok köszönetet a 2018-as Juhari Zsuzsanna-díj átadóján (fotó: Trupka Zoltán)

A főiskolán érkezett meg az újabb fordulat. Az egyik kurzuson említésre kerültek a fosszíliák (pontosabban az Archaeopteryx, mint a feltételezett ősmadár), majd a Kárpát-medence földrajzát tanulmányozva érdekességképp szóba hozták a Hátszegi-medence dinoszauruszait. Nem sokkal ezután egy mára megszűnt honlap szerkesztőjeként a növény- és állatvilág újdonságairól kellett beszámolnom, így a paleontológia jelentősebb felfedezéseiről ugyancsak hírt adtam. Miközben utánajártam a dolgoknak, ismét felélénkült a kíváncsiságom bolygónk prehisztorikus története iránt. Hamar rádöbbentem, hogy a helyzet – hála a technológia rohamléptekkel zajló fejlődésének – rengeteget változott az utóbbi évtizedekben. Az internet jóvoltából gyorsabbá vált az eszmecsere a szakértők között, egyre több tanulmányt tettek szabad hozzáférésűvé, a közösségi média különböző platformjai közelebb hozták egymáshoz a hasonló beállítottságú embereket.

▲ Kedves emlék a 23. Magyar Őslénytani Vándorgyűlésről: Gasparik Mihály főmuzeológus (balra) és Hutzler Peti cimborám (jobbra) társaságában (fénykép: Hutzler Péter)

Számtalanszor találkoztam sajnos olyan megnyilvánulásokkal, miszerint az őslénytan gyerekes, kizárólag az óvodásoknak való, és egyébként sem szolgál semmiféle hasznos dologgal. Nekem azonban teljesen mást jelent: egy máig javarészt feltérképezetlen, izgalmakban bővelkedő világot, ami mindig tartogat olyan meglepetéseket, melyek sokszor még a legvadabb elképzeléseinket is jócskán felülmúlják. Az oldalamon közzétett bejegyzésekkel éppen ezért nem csupán a legújabb fejleményeket kívánom megosztani a szélesebb közönséggel, hanem felkelteni az érdeklődést vagy épp eloszlatni az esetleges tévhiteket, de ami a legfontosabb: népszerűsíteni idehaza a paleontológiát a lehető legtöbb módon, hiszen méltán megérdemli a figyelmet!

▲ Mesélek az álmaimról, a nagy terveimről (fotó: Oroszné Radóczi Erika)

Előre a múltba!