Messze földön híres őslénykutatónk, Nopcsa Ferenc báró jóbarátja, a szintén kiváló szakértőként számontartott Lambrecht Kálmán immár több, mint száz éve megjelent könyvében úgy hivatkozott a fosszíliákat magukba börtönző, egymáson pihenő kőzetrétegekre, mint A Kőzetek Naplójára. És valóban – a sokáig a mélyben rejtőző vagy a felszínen olykor kibukkanó kövületek grandiózus történetről mesélnek, olyasféléről, amihez fogható valószínűleg soha nem fog kipattanni még a különösen gazdag fantáziával megáldott elmékből sem.

A számunkra szinte felfoghatatlanul hosszú idő alatt minden képzeletünket felülmúló teremtmények népesítették be bolygónkat. Bár a kezdetek sajnálatos módon a mai napig homályba burkolóznak, az úgynevezett Burgess-fauna bizarr állatairól, a szárazföldet fokozatosan meghódító úttörőkről, a karbon mocsarainak jókora ízeltlábúiról, esetleg a hátukon méretes vitorlát viselő távoli rokonainkról például valamivel tisztább képet alkothatunk. A Nagy Kihalást követően a töretlenül hatalmas népszerűségnek örvendő dinoszauruszok csoportja vált uralkodóvá, a hullámokat tengeri őshüllők szelték, a végtelen égben vitorlázó pteroszauruszok később a korai madarakkal osztották meg életterüket. A földtörténeti közép- és újkor határán bekövetkezett globális kataklizma után az emlősök hihetetlen változatosságra tettek szert. Alig pár millió évvel ezelőtt, az események szerencsés kimenetelű összjátékának eredményeképpen kiemelkedett egy faj az emberszabásúak közül, saját kultúrát hozott létre, valamint uralma alá hajtotta az addig háborítatlan természetet. De ez már egy egészen más sztori...

▲ Duria Antiquior, 1830 (Henry De la Beche illusztrációja)

Hangozzék bármilyen izgalmasnak is Földünk íratlan történelmének krónikája, az igazsághoz ugyancsak hozzátartozik, hogy A Kőzetek Naplója eléggé megviselt állapotban van: számos lap hiányzik belőle, szövege a jelentősebb kutatások ellenére meglehetősen foghíjas, emellett gyakran olyan részletekkel szolgálhat, melyekről a felfedezések pillanatáig halvány fogalmunk se volt. A ködbe vesző titkok feltárása a lelkes paleontológusokra hárul – áldozatos munkájuk nélkül biztosan nem jöhetett volna létre ez a blog, így ezúton mondok köszönetet nekik eddigi erőfeszítéseikért!

▲ Duria Antiquior, modern újragondolás (Tom Chamberlain-Keen illusztrációja)

Köszöntőmet hadd zárjam a bevezetőben már említett Lambrecht Kálmán szép gondolatával, aki néhány évtizeddel korábban rengeteget tett hőn szeretett ősélettudománya népszerűsítéséért!

„Mert így kell és csak így szabad szélesebb köröknek szánt ismereteket terjeszteni és közvetíteni. Menten minden tudományos tolvajnyelvtől, menten minden céhbeli nagyképűségtől, irodalmilag kell megfogni a legelvontabb témákat is és akkor nem marad el a siker.”

A neves ornitológusunktól származó idézet iránymutatásként szintén megállja a helyét. 2018-ban a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és a Tudományos Újságírók Klubja rangos elismerés formájában, a Juhari Zsuzsanna-díj képében cáfolhatatlanul biztosítottak afelől, hogy az általam elképzelt út járható, nagyjaink példája pedig követendő, ezért a magas színvonalhoz a továbbiakban is tartani kívánom majd magam.

Ha érdekel benneteket a mára letűnt korok lenyűgöző világa, akkor mindenképp tartsatok velem! Előre a múltba!