Fejezetek a Kőzetek Naplójából

Archívum

2021. május 05. 07:05 - Fejes Valentin

archivum_fb.jpg

Mikor ezeket a sorokat gépelem le, 2021. május ötödikét mutatja a naptár. Lassacskán kereken hét éve annak, hogy az online térben tevékenykedem tudományos ismeretterjesztőként. Ennyi idő alatt rengeteg cikk született (rövidebb terjedelműek és hosszabb lélegzetvételűek egyaránt), melyeket a könnyebb áttekinthetőség kedvéért ezen az oldalon gyűjtöttem össze. Valamelyikre a mai napig nagyon büszke vagyok, másokra kevésbé.

Az írások némelyike helyenként sajnos szerkesztésre szorult. A korai munkáknál például különösen bosszantónak találtam a tanulmányokhoz vezető linkek hiányát (utólag belegondolva halvány fogalmam sincs, miért nem volt számomra már akkor eleve magától értetődő dolog ezek beillesztése), emellett kiszemezgettem az esetlegesen fennmaradt szóismétléseket vagy változtattam a szavak sorrendjén. Mindezeket leszámítva úgy hagytam a szövegeket, ahogy vannak, így talán a kedves olvasóknak is érzékelhető lesz az idő folyamán beállt minőségi javulás. A feltétlenül frissítésre szoruló szösszenetek (lásd mondjuk a megalodonos összefoglalót) valamikor később jelennek majd meg.

A korrektség jegyében fontosnak tartottam elmondani ezeket a dolgokat.

Kellemes böngészést kívánok!

 

A 2017-es év termése:

 

A 2018-as év termése:

 

A 2019-es év termése:

 

A 2020-as év termése:

 

A 2021-es év egyetlen bejegyzése:

A bejegyzés trackback címe:

https://akozeteknaploja.blog.hu/api/trackback/id/tr3216522750
süti beállítások módosítása