Let’s start with the new year’s first surprise! The Rise and Fall of the Dinosaurs has been published just a few months ago by Park Könyvkiadó. I had a daring thought about it: what if I asked the author for an interview? Luckily, Steve gladly agreed to the proposal, making my day. He already has an exceptional career, actively takes part in popularizing paleontology, and he’s a really engaging individual – could you want anything more from an interviewee? Among other things we talked about the circumstances of his book’s creation, the uncrowned king of tyrannosaurs, T. rex... Of course, our famous Baron Nopcsa and the findings of Iharkút were also mentioned, moreover, we got an exclusive announcement! Give him a warm welcome!

▲ Steve Brusatte (photo credit: The Herald)

Következzen az idei év első meglepetése! A dinoszauruszok tündöklése és bukása alig pár hónapja jelent meg idehaza a Park Könyvkiadó gondozásában. Ennek kapcsán merész gondolat támadt a fejemben: mi lenne, ha mikrofonvégre kapnám a szerzőt? Steve szerencsére boldogan mondott igent a felkérésemre, ezzel bearanyozva a napomat. A fiatal őslénykutató mögött már most kivételes pálya áll, aktívan veszi ki a részét a paleontológia népszerűsítéséből, ráadásul igazán megnyerő személyiség – kívánhatna-e ennél tökéletesebb interjúalanyt az ember? Beszélgettünk többek között díjnyertes könyve keletkezésének körülményeiről, a T. rexről, a zsarnokgyíkok koronázatlan királyáról... természetesen a neves Nopcsa bárót vagy az iharkúti felfedezéseket sem hagyhattam ki, sőt, még egy exkluzív bejelentésre is sort kerítettünk! Fogadjátok hát nagyon sok szeretettel!

▲ Steve Brusatte (fénykép forrása: The Herald)

A 2021-es esztendő eddigi röpke, sajnálatos módon buktatókkal sűrűn teleszórt életutam képzeletbeli történelemkönyvébe valószínűleg a nagy újrakezdések éveként fog bevonulni. A folyamatos csalódásoktól besokallva, ám az igényes ismeretterjesztéshez változatlanul ragaszkodva saját blog írásába kezdtem, melynek hivatalos megnyitójára május ötödikén, a szülinapomon kerítettem sort.

A fékeveszett tempót diktáló információdömping világában kételyek tucatjai merülhetnek fel a tartalomgyártók fejében, emiatt eleinte természetesen engem sem hagyott nyugodni a bizonytalanság kellemetlen érzése. Szerencsére azért jó irányba alakultak a dolgok: sorra jöttek a címlapra kerülésekről értesítő e-mailek, az oldal látogatottsága a napok múlásával szédületes iramban nőtt. Hálásan köszönöm a támogatásotokat, kedves olvasóim, éjfélkor a ti egészségetekre is koccintok majd! Mielőtt viszont kezdetét venné az önfeledt szórakozás, következzen tizenkét rövid paleontológiai hír – búcsúztassuk velük az óévet!

Eredetileg egy ennél hosszabb felvezetőt terveztem írni, ám némi gondolkodás után rájöttem, mennyire felesleges ilyesmin törni a fejem – mindenki tisztában van vele, milyen rettenetesen pocsék volt az idei esztendő. Aligha lehet olyan ember, akit ne ért volna valamilyen formában veszteség a világszerte féktelenül tomboló járvány miatt. Akadt azért néhány szebb pillanat: személy szerint például nagyon örültem annak, hogy végre személyesen is találkozhattam hazai szakértőinkkel a szeptember 25-én, a Magyar Természettudományi Múzeum Semsey-termében megrendezett 23. Magyar Őslénytani Vándorgyűlésen. Érdekes előadások hangoztak el aznap, arra a pár órára legalább jól érezhettük magunkat.

Na de elég legyen az emlékek felidézéséből, elvégre nem ezért vagytok itt! 2020-ban sajnálatos módon sokkal kevesebb bejegyzés született az eddig megszokottakhoz képest, bár hozzá kell tennem, valóban említésre méltó fejleményekről sem igazán olvashattunk (a viszonylag kevés kivételt ígérem, a közeljövőben mindenképpen pótolni fogom!). Ne szaporítsuk tovább a szót – íme tizenkét rövid hír olyan paleontológiai felfedezésekről, melyek ebben az évben kimaradtak!

▲ Délelőtt kilenc órától kezdődött a program a vándorgyűlésen (fotó: Magyar Természettudományi Múzeum) 

Hihetetlen, milyen gyorsan repül az idő! Mintha csak tegnap lett volna, hogy elkezdtem szerkeszteni a 2018-as összefoglalót, erre tessék, megint nyakunkon a szilveszter! Ismét mozgalmas esztendőt zárhatunk: most sem volt hiány jelentős felfedezésekből, ám sajnos nem mindegyikről sikerült külön bejegyzést írnom... Ezekből a kimaradt fejleményekből merítve állítottam össze egy remélhetőleg színesre sikeredett válogatást. Búcsúztassuk eme rövid hírekkel az óévet!

A 2018-as év ismét rendkívül izgalmasnak, felfedezésekben felettébb bővelkedőnek bizonyult a földtörténeti múltat kutatóknak. A paleontológusok szinte hetente írtak le addig ismeretlen fajokat, vagy újabb, néha egészen meglepő adalékokkal gyarapították korábbi ismereteinket, sőt, olykor valóban kivételes, szenzációs fejlemények hírei járták be a virtuális teret. Sűrűn születtek hát a friss bejegyzések, ám még így is bőven akadt olyan téma, amik idén nem kaptak külön cikket. Most ezekből válogattam össze egy csokorra valót, pontosabban egy tucatnyit. Igyekeztem úgy meghozni a választásaimat, hogy végül egy színes, minél több korszakon átívelő és a különböző állatcsoportokat lehetőleg egyformán érintő válogatás kerüljön az olvasók szeme elé. Íme, tizenkét rövid hír, melyek kimaradtak ugyan, de mindenképp figyelemre méltóak!

Dinoszauruszok – tekintélyt parancsoló méreteikkel azonnal tiszteletet ébresztenek, hozzájuk fogható teremtmények azóta sem éltek bolygónkon, kipusztulásuk pedig legalább annyira rejtélyes, mint a sokáig bizonytalannak tűnő felemelkedésük. Csodálkozunk hát rajta, ha napjaikban is töretlen népszerűségnek örvendenek? A felfedezések újabb aranykorában bőven van miről mesélniük a beszédesebb kedvű szakembereknek!

2015 júliusában nagy port kavaró fejlemény híre járta be a digitális teret: a négy aprócska végtaggal rendelkező Tetrapodophis amplectust nevezték ki a gyíkok és kígyók közti átmenetnek, mely az áldozata köré tekerte magát, majd állkapcsát kiakasztva egészben nyelte el zsákmányát. „A pikkelyes hüllők Archaeopteryxe” – illette e hangzatos névvel a fura teremtményt David M. Martill, a rangos Science virtuális hasábjain publikált tudományos dolgozat főszerzője büszkeségtől dagadó kebellel. Sarkos véleményével hamar ellenzőkre tett szert, így régóta tart az adok-kapok a vitás esetben, ám most végre pontot tehetnek a végére.

Szomorúan vettem tudomásul a pár hete közzétett rossz hírt: az Egyesült Államokban újabb huszonhárom fajt végleg letűntnek nyilvánítottak, puhatestűeket, halakat, illetve madarakat egyaránt. Az ilyen fejlemények szembesíthetnek bennünket a kiábrándító valósággal – a hatodik kihalási hullám a szemünk láttára zajlik le. Az elmúlt évszázadok alatt jóvátehetetlen károkat okoztunk a földi élet sokszínűségében, tevékenységünkkel magatehetetlen élőlények tucatjainak a sorsát pecsételtük meg. Róluk szól a Móra Könyvkiadó gondozásában nemrég megjelent Kihalt állatok atlasza.

Képzeletbeli időutazásunk során ezúttal az alsó krétabeli Kínába teszünk látogatást. Az ország északkeleti térségében található Liaoning tartomány területén valaha ginkgóktól, páfrányoktól, illetve korai nyitvatermőktől zöldellő erdős-mocsaras vidék terült el, melynek nyugalmát gyakran zavarták meg vulkánkitörések. Az akkori élővilágra állandó fenyegetést jelentő tevékenység a paleontológusoknak üdvös fejlemény – a tűzhányók tonnaszámra okádták ki magukból a hamut, a finomszemcsés anyag pedig hamar betemette az állatok testét, ezért kövületeik kivételes minőségben (például a kültakarójukról árulkodó pontosabb részletekkel együtt) maradhattak fenn.

▲ Caudipteryx mama és fiókái sietve kelnek át egy folyó sekély részén (Emily Willoughby illusztrációja)