Fejezetek a Kőzetek Naplójából

Bálnaborjakra fenhette a fogát a hatalmas Basilosaurus

2021. május 23. 16:00 - Fejes Valentin

A tömeges kihalásokra sokszor hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, mint katasztrofális eseményekre, melyeket Földünk nem hevert ki egyhamar. Kutatásaink eredményei azonban sorra cáfolják ezt a nézetet: jó példaként szolgálhat erre az akár 18 méteres hosszúságot is elérő Basilosaurus isis. Nevével ellentétben (ami magyarra fordítva annyit tesz, „a gyíkok királya”) a kezdetleges cetfélékhez sorolandó, és a dinoszauruszok uralmának végét követően, hozzávetőlegesen 35–40 millió éve, a késő eocén idején nézett zsákmány után. Hosszú ideig úgy vélték, hogy a hatalmas ragadozó leginkább a kisebb-nagyobb halak közül szedte áldozatait, ám egy, a napokban publikált tanulmány ennél jóval változatosabb étrendről számol be.

basilosaurus_2019_fb.jpg

Nikolaj Zverkov illusztrációja a Basilosaurusról

Manja Voss (Berlin Museum für Naturkunde) csapatával egy 2010-es expedíció során jókora fosszíliákra bukkant Kairó városától mintegy 140 kilométerre délnyugatra, Vádi al-Hitan vidékén – a lelőhelyet évtizedek óta a világ egyik legjelentősebb feltárási területeként tartják nyilván az őslénykutatók. A végtelen homoktenger helyén egykor sekély vizek hullámai hömpölyögtek, ahol a Dorudon atrox csemetéi cseperedhettek fel. A kisebb ősbálnák felnőttkorukra is legfeljebb csupán ötméteresek lehettek, s mint bebizonyosodott, a Basilosaurusok olykor rokonaik húsával csillapíthatták méreteikhez illő étvágyukat.

osi_cet_megkovesedett_maradvanyai_vadi_al-hitan_lelohelyerol_ahmed_mosaad.jpg

Egy ősi cet részleges csontváza Vádi al-Hitan lelőhelyéről (fotó: Ahmed Mosaad)

Bár néhány paleontológus már korábban is kacérkodott ezzel a gondolattal, elméletük alátámasztására csak most tudtak közvetlen bizonyítékokkal előállni. A pár koponyatöredéken talált harapásnyomot figyelembe véve e nagyra nőtt prehisztorikus vadászok a fejre célzott csapásokkal végezhettek kiszemeltjeikkel. A Dorudon-példányokén kívül halak, valamint cápák megkövesedett maradványai kerültek elő az elpusztult Basilosaurus gyomrának tájékán.

fiatal_dorudon-maradvanyok_manja_voss_tarsai.jpg

Többek között ezeket a fiatal Dorudon-egyedektől származó kövületeket találták a lelőhelyen (fénykép forrása: Manja Voss & társai)

A szakértők elmondása alapján a kardszárnyú delfinek napjainkban is a fentebb taglalt módszert alkalmazzák. 2017-ben sikerült lencsevégre kapni, ahogy más cetekre csapnak le Kalifornia partjainál: a nyilatkozatok szerint falkájuk hét nap leforgása alatt négy bálnával végzett.

A cikk eredetileg 2019. január 11-én jelent meg.

A szöveg forrásai:

Nikolay Zverkov DeviantArt-profilja

_png_fejezetek_a_kozetek_naplojabol_tamogato_gomb.png

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://akozeteknaploja.blog.hu/api/trackback/id/tr2916422748

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása