Bajba jutott malacként visító gyilokmadár, a legendás Jurassic Park Rexy-jének összetéveszthetetlen hangján ordító zsarnokgyík… Bevallom, az első nyúlfarknyi videót végignézve kicsit sem tudott lenyűgözni a Netflix hamarosan érkező dokumentumfilm-sorozata. „Nagyobb lesz a füstje, mint a lángja!” – vetődött fel fejemben a keserű gondolat, viszont az újabb előzetes, illetve az alkotók előkelő névsora ismét bizalmat ébresztett bennem.
Hat éve kezdtek dolgozni a nagyszabásúnak beharangozott produkción, ami köré idővel igazán elismerésre méltó csapat gyűlt össze. A készítők listáján ott találjuk az Our Planet széria mögött álló Silverback Films stúdiót, a főproduceri székbe Steven Spielberg ült, az őslényeket a híres Industrial Light & Magic keltette életre. A stáb tagjai számos paleontológust kértek fel szakmai tanácsadónak, tanulmányok ezreit olvasták át a tudományos hitelesség érdekében. Szükség is volt persze az ekkora mértékű összefogásra, hiszen a legizgalmasabb történetet akarták vászonra vinni: a földi élet fordulatokban bővelkedő krónikáját.
▲ Trilobiták (kép forrása: Netflix)
▲ A guillotine állkapcsú Dunkleosteus (kép forrása: Netflix)
Bolygónk a kezdetek óta kegyetlen hely. Közel négymilliárd éve folyik már a véres versengés, becslések szerint a valaha élt fajok kilencvenkilenc százaléka utódok nélkül tűnt le az élet nagy színpadáról. A tömeges pusztulások kíméletlenül vágták el fejlődési vonalak százait, a sokáig töretlen hatalmú uralkodók kelletlenül kényszerültek átadni trónjaikat az utánuk következőknek. Most a jelentősebb mérföldköveket érintve követhetjük nyomon a fennmaradásért vívott örökös harcot, a gerincesek felbukkanásától kezdve a szárazföld meghódításán át a dinoszauruszok árnyékából kilépő emlősök térnyerésén keresztül egészen az emberi civilizáció létrejöttéig.
▲ Arthropleura-nász az avaron (kép forrása: Netflix)
▲ Az étlapon ma pareiaszaurusz szerepel (kép forrása: Netflix)
Kellenes meglepetések egész sora ért tévézés közben. Kivételesen kaptunk magyar szinkront (Papp János lett a narrátor), a látványvilágra kevés panaszunk lehet, emellett a természettudományokban járatlanabb nézők szórakozva tehetnek szert széleskörű, elsősorban a biológiához, valamint az íratlan történelmünkhöz fűződő ismeretekre. A streamingszolgáltató a média munkatársai számára szépen szerkesztett, tartalmas füzetecskét tett elérhetővé, ebben a rövid összefoglalókon kívül exkluzív interjúkat és kulisszatitkok tucatjait találhatjuk. Míg az egyik szemem nevetett, addig a másikból sűrűn potyogtak a könnyek…
▲ Maradj mozdulatlan! (kép forrása: Netflix)
▲ Vadászat zuhogó esőben (kép forrása: Netflix)
A komolyabbnak tűnő felkészülés dacára bőven akadtak elég szembeötlő pontatlanságok (a Tyrannosaurus rex csontroppantó állkapcsaiban például a kelleténél több fog sorakozik), néha máig vitatott elméleteket tártak elénk kész tényekként (az ordovícium óriási fejlábúi talán békés planktonszűrögetőkként tengették mindennapjaikat), az előadás hangnemét fárasztóan drámaira vették, ritkábban pedig olyan jeleneteknek lehetünk szemtanúi, amiken csak a szemeinket fogjuk forgatni (az ereje teljében levő Triceratops fejvesztve menekül támadói elől, mert kizárólag a csorda védelmében bízhat; a barlangi oroszlán önmagában képes leteríteni egy megtermett gyapjas mamutot). Ezeknél jóval bosszantóbbnak találtam az általánosságban véve zavaros történetvezetést – előbb előreugrunk a jövőbe, aztán visszatérünk a múltba, majd elölről ismétlődik a folyamat. Tovább rontja az aggasztó helyzetet a teljesen feleslegesen feszített tempó… Becsülendő, amiért a kivételezést kerülve igyekeztek egyformán foglalkozni az összes korszakkal, de sehol sem töltünk túl sok időt, így az alaposabb kibontakozásnak helye nincs.
▲ Kihívóját kereső Megacerops (kép forrása: Netflix)
▲ Egy kíváncsi kardfogú (kép forrása: Netflix)
A sorozatba jócskán válogattak olyan felvételeket, melyek napjaink élővilágát mutatják be, sőt, gyakran pont azt érezhetjük, hogy ezek kerültek túlnyomó többségbe a komputergenerált képsorokhoz képest. Kettős érzések kavarognak bennem velük kapcsolatban… Egyrészt ügyesen használták fel őket átvezetőkként, másfelől remekül szemléltetik, milyen előnyös tulajdonságaiknak köszönhetően vészelhették át a katasztrófákat bizonyos ősi csoportok képviselői, ám az igazságot kár tagadni: egy ilyen kaliberű műsornál inkább merülnénk el a rég letűnt korok világában, mintsem hosszú percekig figyelnénk a sós tavacska körül kergetőző gyíkocskákat vagy a szitakötőkre fanyalodó békák bénázását. Különösen zavaró az aránytalanság a triásszal foglalkozó epizódnál. A Nagy Kihalást követően elszabadult a természet fantáziája, mivel olyan teremtmények alakultak ki, amik megjelenésükkel minden képzeletet felülmúltak (lásd mondjuk a kaméleonokra emlékeztető Drepanosaurust, a hátán megnyúlt, tisztázatlan szerepű képleteket viselő Longisquamát, esetleg a komikus benyomást keltő kacsacsőrű tengeri őshüllőt, az Atopodentatust). Ennek a bizarr sokszínűségnek azonban se híre, se hamva, mert kizárólag a kissé disznószerű Lystrosaurusokat meg a rájuk vadászó, lomha Erythrosuchust szerepeltették a kifogásolt részben. Micsoda elszalasztott lehetőség!
▲ Cápa a halraj kellős közepén (Netflix)
▲ Komodói sárkány (Netflix)
Hatalmas fába vágták fejszéjüket a természetfilmezés nagyágyúi. A végeredményen tisztán érezhető a rengeteg belefektetett munka, a résztvevők becsületes hozzáállása a projekthez, ugyanakkor sokkal többet ki lehetett volna hozni ebből az egészből, főleg ilyen kivételes háttérrel. Legalább egyszer érdemes megnézni (már csak a kíváncsiságunk kielégítése végett is), de a fentebb említett okok miatt valószínűleg kevesen fognak ódákat zengeni róla. Kár érte!
