Fejezetek a Kőzetek Naplójából

Hatalmas tengeri őshüllő maradványait tárták fel a Déli-sarkvidék területén

2021. június 05. 08:00 - Fejes Valentin

Mindössze 30 ezer évvel a dinoszauruszok uralmának véget vető katasztrófa előtt élhetett az a hatalmas tengeri őshüllő, melynek fosszíliáit a Déli-sarkvidék térségében, a Seymour-sziget területén találták meg – számolt be róla nemrég egy, a Cretaceous Research által publikált tanulmány.

antarktiszi_plezioszaurusz_fb.jpg

Meglehetősen kalandos út áll e felfedezés mögött. A kövületekre elsőként William Zinsmeister hívta fel a tudósok figyelmét még 1989-ben, aztán a paleontológusoknak három expedíciót is szervezniük kellett (2005-ben, 2012-ben és 2017-ben), mire minden megkövesedett csontot sikerült kiszabadítaniuk kőzetbörtönükből. Az időjárás viszontagságai, illetve a szűkös források eléggé megnehezítették a paleontológusok munkáját. A maradványokat magukban rejtő súlyos tömböket helikopterrel szállították a lelőhelytől néhány mérfölddel távolabb elhelyezkedő kutatóállomásra.

folyik_a_munka_a_lelohelyen_jose_o_gorman.jpg

Folyik a munka a lelőhelyen (fénykép: José O’Gorman)

A leletanyagot José O’Gorman, az argentínai National University of La Plata munkatársa vette górcső alá kollégái társaságában. A közel hiánytalan csontváz egy plezioszauruszhoz, az Elasmosauridae család tagjához, valószínűleg az Aristonectes nemzetség egyik képviselőjéhez tartozhatott. Az óriási őslény 11 méteres testhosszához állítólag akár 15 tonnás súly is társulhatott, bár további kutatások szükségesek ahhoz, hogy az utóbbi becslést igazolhassák.

aristonectes_dmitry_bogdanov.jpg

Dmitry Bogdanov illusztrációja az Aristonectes nevű plezioszauruszról

Ugyan a koponya eddig nem került elő, a tengeri őshüllő a szakértők elmondása alapján minden bizonnyal rákokkal, fejlábúakkal, valamint halakkal táplálkozhatott.

A cikk eredetileg 2019. augusztus 31-én jelent meg.

A szöveg forrásai:

_png_fejezetek_a_kozetek_naplojabol_tamogato_gomb.png

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://akozeteknaploja.blog.hu/api/trackback/id/tr1516424878

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása