A 2021-es esztendő eddigi röpke, sajnálatos módon buktatókkal sűrűn teleszórt életutam képzeletbeli történelemkönyvébe valószínűleg a nagy újrakezdések éveként fog bevonulni. A folyamatos csalódásoktól besokallva, ám az igényes ismeretterjesztéshez változatlanul ragaszkodva saját blog írásába kezdtem, melynek hivatalos megnyitójára május ötödikén, a szülinapomon kerítettem sort.
A fékeveszett tempót diktáló információdömping világában kételyek tucatjai merülhetnek fel a tartalomgyártók fejében, emiatt eleinte természetesen engem sem hagyott nyugodni a bizonytalanság kellemetlen érzése. Szerencsére azért jó irányba alakultak a dolgok: sorra jöttek a címlapra kerülésekről értesítő e-mailek, az oldal látogatottsága a napok múlásával szédületes iramban nőtt. Hálásan köszönöm a támogatásotokat, kedves olvasóim, éjfélkor a ti egészségetekre is koccintok majd! Mielőtt viszont kezdetét venné az önfeledt szórakozás, következzen tizenkét rövid paleontológiai hír – búcsúztassuk velük az óévet!
Fűrészfogú veszedelem
Ugyan a Xenodens calminechari nem rendelkezett tekintélyt parancsoló méretekkel, különleges adottságai révén mégis kitűnt a moszaszauruszok közül.
▲ Három Xenodens marakodik egy dögön (Andrey Atuchin illusztrációja)
Szorosan egymás mögött elhelyezkedő, borotvaéles fogaival szabályosan kettészelhette kisebb áldozatait, az oszladozó tetemekből pedig jókora cafatokat téphetett ki. E tengeri őshüllők kései tündöklésének a dinoszauruszok uralmának véget vető globális kataklizma szabott gátat.
▲ A Xenodens calminechari fogai közelről (fotó forrása: Dr. Nicholas R. Longrich & társai)
A tanulmányt a Cretaceous Research publikálta 2021. január 16-án.
Andrey Atuchin DeviantArt-profilja
A lebegő dugóhúzó
Közel ötven év telt el, mire a Yezoceras génusz újabb faját leírhatták: a Yezoceras nodosum és a Yezoceras miotuberculatum mellé a Yezoceras elegans csatlakozott harmadikként.
▲ Yezoceras elegans (illusztáció forrása: Dr. Daisuke Aiba & társai)
Spirálisan feltekeredő házaira Japán északi felén, Hokkaidó prefektúrában bukkantak rá. A bizarr heteromorf ammoniteszek alrendjén (Ancyloceratina) belül a Nostoceratidae családhoz sorolták.
▲ Egy Yezoceras elegans háza (fénykép forrása: Dr. Daisuke Aiba & társai)
A tanulmányt a Paleontological Research publikálta 2021. január 1-jén.
Két lábon járó rémület
„Félelmet okozó” – magyarra fordítva ezt jelenti a Llukalkan aliocranianus mapucse gyökerekkel rendelkező neve, holott ötméteres hosszával csak közepes termetűnek számított. Állkapcsaihoz erős izmok tapadtak, kifinomult szaglással rendelkezhetett.
▲ Llukalkan aliocranianus (Jorge Blanco illusztrációja)
A déli féltekét benépesítő abeliszauruszok táborát erősítette. Életterén közeli rokonával, a tőle valamivel nagyobb Viavenator exxonival osztozott.
▲ A Llukalkan koponyájának töredékei (fotó forrása: Federico A. Gianechini & társai)
A tanulmányt a Journal of Vertebrate Paleontology publikálta március 30-án.
A bébidinó nyomában
A nyugat-kínai Hszincsiang tartomány területén 110 millió éve dinoszauruszok csordái vonultak. Egy hat centiméteres lábnyom tanúbizonysága alapján egy kölyök sztegoszaurusz is barangolhatott a környéken.
▲ Sztegoszauruszok csordája (illusztráció: Kaitoge)
Az őslénykutatók az ichnofosszíliát alaposabban szemügyre véve nem tartják kizártnak a lehetőséget, hogy míg a fiatal hátlemezes növényevők a lábujjhegyükön jártak, addig a felnőtt egyedek teljesen a talpukra nehezedve mozogtak.
▲ Deltapodus, avagy a kis dinó lábnyoma (fénykép forrása: Dr. Lita Hszing & társai)
A tanulmányt a Palaios publikálta 2021. március 3-án.
Belemnitesz fogta rák, cápa (?) fogta belemnitesz
Szokatlan esemény játszódhatott le körülbelül 180 millió évvel ezelőtt: egy belemnitesz (Passaloteuthis laevigata) épp a frissen fogott rákját kívánta elfogyasztani, mikor félbeharapták... Talán egy cápa (Hybodus hauffianus) volt a tettes.
▲ Üldözőből üldözött (illusztráció forrása: Christian Klug & társai)
A kis Proeryon épp vedlett, így teljesen kiszolgáltatottá vált sokkarú támadójával szemben. A felbecsülhetetlen értékű fogás Dieter Weber amatőr gyűjtőhöz köthető, aki 1970-ben akadt rá e prehisztorikus kincsre a világhírű Holzmaden szomszédságában.
▲ A befejezetlen utolsó vacsora bizonyítéka (fotó forrása: Christian Klug & társai)
A tanulmányt a Swiss Journal of Palaeontology publikálta 2021. április 29-én.
Dübörgő hústorony
Miközben nyájukat terelték birtokukon, a queenslandi Robyn és Stuart Mackenzie gigantikus fosszíliákba botlott 2006-ban. A megkövesedett csontok gondos tanulmányozását követően addig ismeretlen fajként azonosították a Australotitan cooperensist.
▲ Australotitan cooperensis (Vlad Konstantinov illusztrációja)
Orrától az ostorszerűen elvékonyodó farka végéig 25–30 méteres lehetett. A vélhetően hetven tonnás óriás léptei alatt bizonyára rengett a föld.
▲ Ez a kép kiválóan szemlélteti az Australotitan elképesztő méreteit (ábra forrása: Dr. Scott A. Hocknull & társai)
A tanulmányt a Peer J publikálta 2021. június 7-én.
Vlad Konstantinov DeviantArt-profilja
A miniatűr világkígyó
A skandináv mitológia rettegett szörnyetegéről, Thor örök nemeziséről keresztelték el a Joermungandr boltit. A kalapácsot forgató istennek azonban aligha kellene tartania ettől a kicsiny őslénytől, hiszen mindössze az öt centiméteres hosszúságot érte el.
▲ Százlábúval viaskodó Joermungandr bolti (Henry Sharpe illusztrációja)
A karbon időszak során, nagyjából 310 millió éve élt, kígyószerű testét pikkelyek borították. A vitatott helyzetű mikroszauruszok csoportját (Microsauria) gyarapítja – behatóbb vizsgálatuk állítólag jó eséllyel világíthat rá a magzatburkosok (Amniota) ködbe vesző eredetére.
▲ A Joermungandr bolti kivételes kövülete (fénykép forrása: Arjan Mann & társai)
A tanulmányt a Royal Society Open Science publikálta 2021. július 21-én.
Henry Sharpe DeviantArt-profilja
A törpe őskrokodil
A csupán hetven centiméter hosszú Burkesuchus mallingrandensis a népes, a napjaink krokodilféléit szintén magába foglaló Mesoeucrocodylia kládba tartozott. Maradványait Aysén régió hegyekkel tarkított vidékén, a Toqui-formáció kőzeteiből szabadították ki.
▲ Chilesaurusok csapata figyeli a magános Burkesuchus mallingrandensist (Gabriel L. Lio illusztrációja)
Életét többnyire a szárazföldön tölthette, rovarokkal, rákokkal vagy halakkal táplálkozhatott. Titanoszauruszok és a különös szerzet, a Chilesaurus diegosuarezi társaságában tengette mindennapjait.
▲ A Burkesuchus csontvázának virtuális rekonstrukciója (Fernando E. Novas & társai)
A tanulmányt a Scientific Reports publikálta 2021. július 22-én.
Gabriel L. Lio online galériája
Koalák, reszkessetek!
Hozzávetőlegesen 25 millió éve, a legkisebb kontinens déli csücskében vadászott az Archaehierax sylvestris. A tápláléklánc csúcsán állhatott, mivel akkortájt, a késő oligocén idején a húsevő erszényesek legfeljebb akkorára nőhettek meg, mint egy házimacska.
▲ Archaehierax sylvestris (Jacob Blokland illusztrációja)
Szárnyai felépítéséből ítélve ügyesen manőverezhetett az otthonául szolgáló buja tómenti erdőség fái között. Szokatlanul hosszú lábai segítségével könnyedén elragadhatta a lombkoronaszinten tanyázó zsákmányát – ezért emlegethették előszeretettel a koalák rémeként.
▲ Balra az Archaehierax, jobbra pedig egy ékfarkú sas (Aquila audax) tarsometatarsus csontja látható (Jacob Blokland fotója)
A tanulmányt a Historical Biology publikálta 2021. szeptember 27-én.
Rák a pácban
Páratlan részletességében őrződött meg a Cretaspara athanata apró teste: a borostyánról készített digitális felvételeken egyebek mellett az összetett szemek, a kopoltyúk, továbbá a szájszerv vehetők ki tisztán.
▲ Két Cretaspara athanata (Franz Anthony illusztrációja)
Hogy pontosan miként került a rákocska a ragadós gyanta fogságába, abban egyelőre nincs egyetértés. A rövidfarkú rákok (Brachyura) körében az édesvízi, illetve a szárazföldi környezethez való alkalmazkodás az előzőleg vélthez képest legalább ötvenmillió évvel korábban kezdődhetett el.
▲ A borostyánban rekedt pici rák (kép forrása: Dr. Javier Luque & társai)
A tanulmányt a Science Advances publikálta 2021. október 20-án.
Franz Anthony honlapja
Oltalmazó otthon
Bár sokáig a kambrium csúcsragadozóiként ismerték őket, a fejlemények szerint ugyanúgy védelemre szorultak – az Eximipriapulus nemzetség farkosférgei, a Priapulida törzs néhai tagjai az úgynevezett hyolitok tölcsér alakú házaiba fészkelték be magukat.
▲ Hyolitházba bújt Eximipriapulus (Csang Hszikuang illusztrációja)
Ebben a tekintetben a náluk sokkal később megjelent remeterákokhoz hasonlóan viselkedtek. A górcső alá vett négy példány a kínai Jünnan tartomány keleti részéről származik.
▲ A vizsgált kövületek egyike (Csang Hszikuang fényképe)
A tanulmányt a Current Biology publikálta 2021. november 7-én.
Triász tengerek terrorja
Tizenhét méteresre becsült hosszával a Cymbospondylus youngorumot az ichthyoszauruszok újdonsült királyává koronázták. Étlapján fejlábúak, halak, valamint kisebb tengeri őshüllők egyaránt szerepelhettek.
▲ Cymbospondylus youngorum (Stephanie Abramowicz illusztrációja)
Részleges csontvázát a Nevada állambeli Augusta-hegységnél tárták fel, a viszonylag ép állapotban fennmaradt koponya a leletanyag legimpozánsabb darabja. A közelmúltban tett felfedezés tükrében úgy tűnik, hogy a halgyíkok fejlődéstörténetében elég korán léptek színre hatalmas képviselőik, jóval hamarabb, mint mondjuk a bálnák esetében.
▲ A Los Angeles Megyei Természettudományi Múzeum önkéntese, Viji Shook boldogan fekszik a Cymbospondylus youngorum kétméteres koponyája mellett (Martin Sander fotója)
A tanulmányt a Science publikálta 2021. december 24-én.
Több meglepetéssel készültem nektek jövőre... Reméljük a legjobbakat! Tartsatok hát velem továbbra is, éljük meg közösen a letűnt világ csodáit! Előre a múltba!
