Fejezetek a Kőzetek Naplójából

Az egyiptomi halálisten nevét viseli a korai őscet

2021. szeptember 01. 08:00 - Fejes Valentin

Ott, ahol most a horizontig végtelen homokdűnék uralják a látványt, hajdanán virágzott az élet. A Nyugati-sivatag keleti határmezsgyéjénél található El-Fajjúm, ahol már a XIX. század óta folynak ásatások, valaha dúsan tenyésző növényzettől zöldellő mocsárvidék volt, amit a vízimadarak sokaságán kívül teknősök, krokodilok, korai ormányosok, tengeritehenek, valamint a fák ágai között ügyesen mozgó főemlősök tekinthettek kizárólagos otthonuknak. A fáraók földje azonban még számos feltáratlan titkot rejthet – ezt a kijelentést látszik alátámasztani egy, a napokban közzétett szenzációs bejelentés.

anubisz_osbalna_fb.jpg

Vádi al-Hitan, a Világörökség részét képező híres lelőhely méltán szolgált rá a nevére, hiszen A Bálnák Völgyéből származó kivételes kövületek egyebek mellett arról a köztes periódusról mesélnek, mikor a vidraszerű, félvízi életmódot folytató ősemlősök földtörténeti mércével mérve hihetetlenül rövid idő leforgása alatt a tengerek és óceánok hullámait szelő óriásokká váltak. Ilyen átmeneti formának tekinthető a Phiomicetus anubis, melynek részleges csontváza 2008 során került elő.

a_phiomicetus_kovuletei_mohamed_sameh_antar_tarsai.jpg

A Phiomicetus anubis megkövesedett maradványai (kép forrása: Mohamed Sameh Antar & társai)

Hosszát három méterben állapították meg, súlyát pedig 600 kilogrammra becsülték. Megnyúlt pofája rögtön a sakált juttatta a szakértők eszébe, ezért később az ókori egyiptomiak halálistenéről, Anubiszról keresztelték el a rettegett ragadozót. Étlapján főként halak szerepelhettek, ám az állkapcsaihoz tapadó erős izmokból következtetve a nagyobb méretű zsákmányállatokkal szintén elboldogulhatott.

az_egyiptomi_oslenykutatok_abdullah_gohar.jpg

A vizsgálatokat végző kutatók a Mansoura Egyetem falai között, balról jobbra: Mohamed Sameh Antar, Abdullah Gohar és Hesham Sallam (fotó: Abdullah Gohar)

Legalább két különböző kezdetleges cetféle népesítette be anno a környéket, tudniillik a nemrég leírt húsevő a 2016-ban felfedezett Rayanistes aferrel osztotta meg életterét. Az esetről összeállított tanulmány szerzői azt sem tartják teljesen elképzelhetetlennek, hogy az éhes Phiomicetusok alkalomadtán közeli rokonaik néhány pórul járt borjúját is elragadhatták. Ugyan a tápláléklánc csúcsán állhattak, végül utódok nélkül tűntek le az élet színpadáról: a bordákon kivehető harapásnyomok alapján kisebb cápák lakmározhattak a középső eocén idején, körülbelül 43 millió évvel ezelőtt elpusztult példány tetemén.

phiomicetus_anubis_robert_w_boessenecker.jpg

Ez a Phiomicetus épp egy fűrészesrájára készül lecsapni (Robert W. Boessenecker illusztrációja)

A Mohamed Sameh Antar vezette csapat közös munkájának eredményei a Proceedings of the Royal Society B: Biological Sciences virtuális hasábjain láttak napvilágot.

A szöveg forrásai:

_png_fejezetek_a_kozetek_naplojabol_tamogato_gomb.png

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://akozeteknaploja.blog.hu/api/trackback/id/tr8816675994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása