Féregszerű lények népesítették be Nyugat-Anglia vizeit több száz millió éve

2021. május 17. - Fejes Valentin

Családjának egyik utolsó képviselőjeként tarthatjuk számon azt a féregszerű őslényt, mely mintegy 430 millió évvel ezelőtt, a szilur ideje alatt élhetett a mai Herefordshire megye környékén. A friss kutatás eredményeit összegző tudományos dolgozatot az angol Királyi Természettudományos Társaság (Royal Society) folyóirata, az Open Science jelentette meg a napokban.

Kisebb csodával határos módon a kövület ilyen hosszú idő elteltével is háromdimenziós formájában maradt fenn – a Thanahita distos azonban nem rendelkezett szilárd vázzal, ezért képtelenség lett volna károsítás nélkül kiszabadítani kemény kőzetbörtönéből. A tudósok speciális berendezések alkalmazásával készítettek felvételeket a leletről, majd azok segítségével digitális modellt alkottak. A fosszilizálódás körülményeire Derek Siveter professzor, az Oxfordi Egyetem munkatársa igyekezett magyarázattal szolgálni: az állat tetemének lebomlása után keletkezett üreget később kalcit töltötte fel, ami a jelek szerint rendkívül ellenállónak bizonyult a különféle folyamatok viszontagságaival szemben. Ehhez foghatóval a tudósok korábban mindössze hét másik alkalommal találkoztak.

thanahita_distos_digitalis_rekonstrukcioja_derek_siveter_es_tarsai.png

▲ A Thanahita distos virtuális rekonstrukciója (fénykép: Derek Siveter és társai)

A kivételes megtartású fosszíliánál egyedül a fej hiányzik, ezt leszámítva eléggé pontos képet festhetünk a Thanahita megjelenéséről. Hosszúkás, hengeres testének felső részét virágokra hasonlító képletek egész sora borította, szerepük egyelőre ismeretlen. Lábai apró kampókban végződtek, ezzel jelenlegi rokonaira, a karmos féreglábúakra (Onychophora) emlékeztethet bennünket. Legfeljebb a három centiméteres hosszúságot érhette el.

▲ Joshua Tedder illusztrációja a fura őslényekről

Amint a szakértőktől megtudhattuk, a Thanahita a nála hozzávetőlegesen 80 millió évvel öregebb Hallucigeniához állhat a legközelebb, melyet először a kanadai Burgess-palában fedeztek fel. A hátán végigfutó tüskesorok nyilván védelmi funkciót tölthettek be, kezdetben mégis úgy vélték, azokon járhatott, a korai rekonstrukciók felfordítva ábrázolták. Minden bizonnyal szivacsokkal táplálkozhatott – erre utalhat, hogy maradványaikat legtöbbször azokon vagy közelükben találták meg.

▲ Hallucigenia, ahogy manapság elképzeljük (illusztráció: Andrey Atuchin)

A nyugat-angliai lelőhelyen már az 1990-es évek közepétől folynak ásatások, jelentősége többek között az ősi ízeltlábúak feltárásában rejlik. Az itteni teremtmények 100–200 méteres mélységekben fordulhattak elő, ám a fotoszintetizálásra képes algák nyomaira eddig nem bukkantak rá. Azt a lehetőséget se tartják így teljesen valószerűtlennek, miszerint egykor olyan területen élhettek, ahová a napfény még kevésbé hatolt le.

A cikk eredetileg 2018. augusztus 23-án jelent meg.