A teknősöket nézve két dologra lehetünk szinte rögtön figyelmesek: az állatokat óvó teknő hamar szembeötlik, ám a fogatlan, a madarak csőrére emlékeztető állkapcsok szintúgy ritkaságnak számíthatnak. Fejlődéstörténetük a mai napig meglehetősen rejtélyes, ami számos szempontból vizsgálva okozott fejtörést a paleontológusoknak. Egy csaknem teljes épségében megőrződött fosszília törzsfejlődésük bonyolultságáról adhatott számot, másrészt viszont végleg pontot tehet a sokáig heves viták középpontjában álló eredetük ügyének végére.
Az Eorhynchochelys sinensis különösen jó megtartású kövületére Kína délnyugati részén, Kujcsou tartomány területén bukkantak rá a triászból származó, mintegy 228 millió éves rétegekben. A szakértők elmondása alapján személyében a teknősök egyik korai képviselőjét tisztelhetjük, noha a rájuk jellemző páncélnak nyoma sincs az erősen kilapult testen.
▲ Az Eorhynchochelys sinensis megkövesedett csontváza (fénykép: Nick Fraser)
Koponyáját alaposabban szemügyre véve újabb érdekességeket vehetünk észre. Szájában még találhatunk fogakat, de annak elején már látni a jellegzetes csőrkávákat. Ezt megelőzően is előkerültek kezdetleges teknősök maradványai, azonban ezeknél épp az ellenkezőjét tapasztalták jelen esetünknek: míg a páncél legalább részlegesen megjelent náluk, addig a csőrkávák nem. Miféle dologról tanúskodhat mindez? Az úgynevezett mozaikos evolúció egyik újabb példáját könyvelhetjük el – a jelenség hátterében az élőlények különböző tulajdonságainak, jellemvonásainak eltérő és egymástól teljesen független fejlődési üteme áll, mely a múltban gyakran vezetett rendszerezési nehézségekhez. Az Eorhynchochelys felfedezésével a teknősök származása ugyancsak tisztázódhatott. Ezúttal kétségkívül bizonyítást nyerhetett a feltételezés, miszerint más hüllőkhöz (például a gyíkokhoz, krokodilokhoz vagy kígyókhoz) hasonlóan a Diapsida csoport népes táborát gyarapíthatják. Régebben sokan gondolták róluk azt, hogy a jószerével kihalt fajokat magába foglaló Anapsida alosztály egyedüli túlélői.
▲ Az Eorhynchochelys fejének rekonstrukciója (illusztráció: IVPP)
A kifejlett egyedek az 1,8 méteres hosszúságot érhették el, így pár kivételtől eltekintve jelenleg élő rokonai eltörpülhetnek mellette. Szokatlanul megnyúlt farkát mozgatva hajthatta magát előre, míg lábaira vélhetőleg csak a kormányzás szerepe juthatott. „Minden bizonnyal a sekély vizek lakója lehetett, táplálékáért a tenger aljzatát túrhatta fel.” – árult el még több részletet a fura szerzet feltételezett életmódjáról a chicagói Field Museum munkatársa, Dr. Olivier Rieppel, aki szintén részt vett a tanulmány összeállításában.
▲ Jü Csen illusztrációja két Eorhynchochelysről
A tudományos dolgozat vezető szerzőjeként Csun Li (Institute of Vertebrate Paleontology and Paleoanthropology, Chinese Academy of Sciences) nevét tüntették fel, a megjelenést a rangos Nature biztosította.
A cikk eredetileg 2018. augusztus 27-én jelent meg.
A szöveg forrásai:
Jü Csen DeviantArt-profilja
