A teknősökre pillantva két jellegzetes ismertetőjegyük szinte azonnal szembeötlik: egyrészt az állatokat védelmező kemény teknő, másfelől a fogatlan, a madarak csőrére emlékeztető állkapcsok. Fejlődéstörténetük a mai napig meglehetősen rejtélyes, ami számos szempontból vizsgálva okozott fejtörést a paleontológusoknak. Egy csaknem teljes épségében megőrződött fosszília törzsfejlődésük bonyolultságáról adhatott számot, ugyanakkor végleg pontot tehet a sokáig heves viták középpontjában álló eredetük ügyének végére.
▲ Eorhynchochelys sinensis (Adrienne Stroup illusztrációja)
Az Eorhynchochelys sinensis különösen jó megtartású kövületére Kína délnyugati részén, Kujcsou tartomány területén bukkantak rá a triászból származó, mintegy 228 millió éves kőzetrétegekben. A szakértők elmondása alapján személyében a teknősök egyik korai képviselőjét tisztelhetjük, noha a rájuk jellemző páncélnak nyoma sincs az erősen kilapult testen.
▲ Az Eorhynchochelys sinensis megkövesedett csontváza (fénykép: Nick Fraser)
Koponyáját alaposabban szemügyre véve újabb érdekességeket vehetünk észre. Szájában még találhatunk fogakat, de annak elején már látni a csőrkávákat. Korábban is előkerültek kezdetleges teknősök maradványai, náluk viszont épp az ellenkezőjét tapasztalták: míg a páncél legalább részlegesen megjelent, addig a csőrkávák nem. Mégis miféle jelenség húzódhat e rejtély mögött? Az úgynevezett mozaikos evolúció egyik újabb példáját könyvelhetjük el – ennek hátterében az élőlények különböző tulajdonságainak, illetve jellemvonásainak eltérő és egymástól teljesen független fejlődési üteme áll, mely a múltban gyakran vezetett rendszerezési nehézségekhez. Az Eorhynchochelys felfedezésével a teknősök származása ugyancsak tisztázódhatott: ezúttal kétségkívül bizonyítást nyerhetett a feltételezés, miszerint más hüllőkhöz (például a gyíkokhoz, krokodilokhoz vagy kígyókhoz) hasonlóan a Diapsida csoport népes táborát gyarapíthatják. Régebben sokan gondolták róluk azt, hogy a jószerével kihalt fajokat magába foglaló Anapsida alosztály egyedüli túlélői.
▲ Az Eorhynchochelys feje közelről (illusztráció: IVPP)
A kifejlett egyedek az 1,8 méteres hosszúságot érhették el, így pár kivételtől eltekintve jelenleg élő rokonaik eltörpülhetnek mellettük. Szokatlanul megnyúlt farkát mozgatva hajthatta magát előre, míg lábaira vélhetőleg csak a kormányzás szerepe juthatott. „Minden bizonnyal a sekély vizek lakója lehetett, táplálékáért a tenger aljzatát túrhatta fel.” – árult el még több részletet a fura szerzet feltételezett életmódjáról a chicagói Field Múzeum munkatársa, Dr. Olivier Rieppel, aki szintén részt vett a tanulmány összeállításában.
▲ Jü Csen illusztrációja két Eorhynchochelysről
A tudományos dolgozat vezető szerzőjeként Csun Li (Gerinces Őslénytani és Paleoantropológiai Intézet, Kínai Tudományos Akadémia) nevét tüntették fel, a megjelenést a rangos Nature biztosította.
A cikk eredetileg 2018. augusztus 27-én jelent meg.
A szöveg forrásai:
Jü Csen DeviantArt-profilja
