A Titanichthys termieri a maga idejében igazi óriás lehetett, de pontos méretét az eddig előkerült szegényes leletanyag birtokában nehéz meghatározni: öt méteresre becsült hosszával korának egyik leghatalmasabb állataként tartják számon. Táplálkozási szokásai ugyancsak találgatások tárgyát képezték – egészen a közelmúltig.
A késő devon alatt, körülbelül 380 millió évvel ezelőtt élt gigász kövületeivel a tudósok az afrikai kontinensen kívül az európai, illetve az észak-amerikai földrészen is találkoztak. A Bristoli és a Zürichi Egyetem paleontológusaiból álló csapat Samuel J. Coatham vezetésével a Titanichthys Marokkó területén talált, valamint néhány más, szintén a Placodermi osztályba tartozó őshal fosszíliáit vette alaposabban szemügyre: biomechanikai analíziseknek vetették alá a megkövesedett maradványokat, hogy a kapott eredményeket összehasonlítva levonhassák következtetéseiket.
▲ A Marokkóban talált Titanichthys-kövületek (fénykép: Christian Klug)
Közös munkájuk végén megerősítést nyertek a Titanichthys feltételezett életmódjával kapcsolatban korábban alkotott elképzelések. Hírhedt rokonával, a Dunkleosteus terrellivel ellentétben alsó állkapcsa kevésbé volt ellenálló az olyan nagyobb erőhatásokkal szemben, melyek az akkoriban élt, jól páncélozott zsákmányállatok elejtése közben léphettek fel – éppen ezért a szakértők úgy vélik, hogy a mára letűnt, jókora teremtmény napjaink óriáscápáihoz (Cetorhinus maximus) hasonlóan száját szélesre tátva szűrhette ki a vízben lebegő apró élőlényeket, például a planktonokat.
▲ Titanichthysek táplálkozás közben (Mark Witton illusztrációja)
Az esetről összeállított tanulmányt a Royal Society Open Science publikálta.
A cikk eredetileg 2020. június 13-án jelent meg.
A szöveg forrásai:
Mark Witton blogja
