A ragadozó létére leginkább növényi koszton élő óriáspanda (Ailuropoda melanoleuca) napjaink egyik legnépszerűbb állata, a veszélyeztetett fajok ikonikussá vált alakja, egyben a medvefélék családján (Ursidae) belül elhelyezkedő Ailuropodinae alcsoport egyetlen fennmaradt tagja, aminek eredetéről manapság sincs teljes egyetértés.
A közel 750 ezer éve élt Ailuropoda baconi fogai ázsiai barlangokból kerültek elő, az Ailuropoda microta koponyája pedig legalább kétmillió éves. A később leírt fosszíliák ezekkel ellentétben európai gyökereket sejtetnek: néhány tudós a Kretzoiarctos beatrixot tekinti az óriáspanda legkorábbi felmenőjének, melynek megkövesedett maradványaira Spanyolország területén bukkantak rá mintegy 11,6 millió éves kőzetrétegekben. Friss fejlemények ugyancsak az öreg kontinensről való származás elméletét támaszthatják alá – a nyomok ezúttal Magyarországra vezettek.
▲ Bambuszt majszoló óriáspanda (fotó: Sid Balachandran)
David Begun, a Torontói Egyetem munkatársa Rudabánya mellett, egy orrszarvú lapockája alá szorulva talált meg több fogat és állkapocstöredéket, amik valaha egy példányhoz tartozhattak. A paleoantropológusban már első ránézésre megszületett egy halvány sejtés azok néhai tulajdonosával kapcsolatban, de a bizonyosság kedvéért mások véleményét is kikérte, mielőtt elhatározta volna magát. Louis de Bonis, illetve Juan Abella nyújtottak számára segítséget a pontos meghatározásban, az esetről együttműködésük révén készült el a tudományos dolgozat. Tanulmányuk a kéthavonta frissülő Geobios szaklapban kapott megjelenést.
▲ A Miomaci pannonicum kövületei (fényképek: Louis de Bonis és társai)
A Miomaci pannonicum a késő miocén alatt, hozzávetőlegesen 10 millió évvel ezelőtt népesítette be a vidéket többek között a lelőhelyet világszerte ismertté tevő Rudapithecus hungaricus emberszabású majom társaságában. A fogak alakját és szerkezetét, valamint a zománc felületét vették szemügyre, majd az eredményeket összehasonlították öt jelenkori medvéével. Mint kiderült, táplálkozási szokásai modern rokonaiéhoz képest alig különbözhettek: a Pannon-tó mocsaras környékén falhatta a vizet kedvelő, partmenti perjeféléket. Russel Ciochon (Iowai Egyetem) elmondása alapján a Miomaci ugyan közel állhatott az óriáspandákhoz, mégsem kezelhető egyik közvetlen elődjükként, fejlődési vonalaik minden bizonnyal a középső miocén során válhattak el egymástól. Kijelentését a fogazaton tett megfigyelésekre alapozza, mely állítása szerint kevésbé lehetett alkalmas az ellenállóbb növényi táplálék elfogyasztásához.
▲ Fabrizio De Rossi illusztrációja a Miomaciról
Körülbelül ötmillió éve teljesen megváltoztak az életkörülmények – a hőmérséklet csökkenésével a buja szubtrópusi erdőségek lassacskán teljesen eltűntek, néhai lakói örökre letűntek vagy továbbálltak a túlélés érdekében. A pandák ezáltal szorulhattak ki az európai földrészről, utolsó képviselőik végül a mai Kína bambuszrengetegeiben találtak menedékre.
A cikk eredetileg 2017. október 29-én jelent meg.
A szöveg forrásai:
- a New Scientist bejelentése
- az aktuális tanulmány
- Főzy István–Szente István: A Kárpát-medence ősmaradványai. Gondolat Kiadó, Budapest, 2007.
Fabrizio De Rossi DeviantArt-profilja