Boldog születésnapot, Sir David Attenborough!

Őslények, amiket a legendás természetfilmesről neveztek el

2021. május 08. - Fejes Valentin

David Frederick Attenborough 1926. május 08-án látta meg a napvilágot Isleworth városában. Vajon sejthette-e bárki is akkoriban, micsoda kivételes karriernek néz elébe a kis jövevény? Neve az igényes ismeretterjesztéssel forrott össze, dokumentumfilmjei otthonainkba varázsolták Földünk lenyűgöző élővilágát. Páratlan tetteiért azóta lovaggá ütötték, manapság pedig a klímavédelem élharcosává vált: szenvedélyes beszédeivel a globális felmelegedés beláthatatlan következményeire próbálja felhívni a figyelmet, cselekvésre ösztönözve mindannyiunkat.

Bolygónk régmúltban gyökerező, íratlan történelme szintúgy lenyűgözte. Már gyermekkorától kezdve hódolt a kövületvadászatnak, a fosszíliák gyűjtésének semmihez sem fogható érzése teljesen magával ragadta világunk fiatal felfedezőjét. Mint egyszer fogalmazott, egész másképp alakult volna kapcsolata a természettel, ha ez a tevékenység annak idején teljesen kimarad az életéből.

„És nem ismertem nagyobb izgalmat annál, mint amikor egy ígéretes külsejű kőre akadtam, ügyesen megütöttem a kalapácsommal, aztán figyeltem, ahogy szétesik, és a napfényben megcsillanva előkerül a szépséges lelet. Boldoggá tett a gondolat, hogy én vagyok az első ember, aki megpillanthatta.”

Rengetegen tartozhatnak hálával a legendás természetfilmesnek, hiszen tevékenysége sokakra gyakorolt rendkívüli hatást. Az előbbi kijelentés alól természetesen én sem jelentek kivételt, ezért különkiadással készültem e jeles alkalom megünneplésére. Ezzel a rövid összeállítással szeretnék tisztelegni hősöm példamutató munkássága előtt, egyúttal boldog születésnapot kívánni neki. Istenek éltessenek sokáig, Sir David Attenborough!

Egy titokzatos tengeri őshüllő

Az Attenborosaurus conybeari evezőkké módosult végtagjaival szelte a trópusi tengerek vizét a kora jurában, hozzávetőlegesen 190 millió évvel ezelőtt. Mivel modernnek vélt és kezdetlegesnek tartott anatómiai bélyegeket egyaránt magán viselt, így pontosabb rendszertani besorolása máig heves viták kereszttüzében áll.

▲ Attenborosaurus conybeari (Mark Witton illusztrációja)

A plezioszaurusz kövületeit eredetileg 1880-ban tárták fel, ám azok a második világháború során, a bristoli múzeum épületét ért bombatámadás következtében megsemmisültek. Hatalmas veszteség ez a paleontológusok számára, hiszen a kortárs feljegyzések tanúbizonysága alapján az állat bőrének lenyomata egykor ugyancsak fennmaradt.

A világ első ragadozói?

A régebbi vélekedésekkel ellentétben az első ragadozók jóval a kambriumi robbanásnak keresztelt esemény előtt megjelenhettek – az Auroralumina attenboroughii fáklyaszerű kemény vázából sűrűn meredeztek elő a rövidke tapogatók, melyek segítségével főképp planktonokat zsákmányolhatott.

▲ Ediakarai életkép, középtájt az Auroraluminával (Franz Anthony illusztrációja)

Valószínűleg csalánozó volt, talán a medúzákhoz fűzhetik szorosabb rokoni szálak. 560 millió éve folytatta helytülő életmódját.

A fekete bárány

Első olvasásra nagyon úgy tűnhet, hogy a Cascolus ravitis kilóg a sorból, holott az aprócska ízeltlábú névadása lehet a leginkább személyes kötődésű mind közül. A génusz elnevezése egy szójáték eredményeképp jött létre az „Attenborough” kifejezés felhasználásával, a faji megjelölés pedig Leicesterre utal: a kis David gyakorlatilag a helyi egyetem kampuszának falai között cseperedett fel.

▲ A Cascolus ravitis digitális rekonstrukciója (kép forrása: David J. Siveter & társai)

A kicsiny, mindössze kilenc milliméter hosszú rákocskát a Leptostraca rend mára kihalt képviselőjeként tarthatjuk számon. Kiváló megtartású maradványaira az angliai Herefordshire megyében bukkantak rá a középső szilurból való, mintegy 430 millió éves kőzetrétegekben.

Szöcskék a megkövesedett gyanta fogságában

Csaknem fél évszázad telt el, mire rátaláltak az Electrotettix attenboroughi borostyánba börtönzött példányaira az Illinois Természettudományi Kutatóintézet gazdag gyűjteményében. A leletanyag a Dominikai Köztársaság területéről származik, korát 18–20 millió évesre becsülték.

▲ Egy Electrotettix attenboroughi-példány (fotó: Sam W. Heads & társai)

Az intézmény kollekcióját Milton Sanderson entomológus gazdagította a párjukat ritkító egyedekkel. A szakértők bevallása szerint ezek a szöcskék a Cladonotinae alcsalád átmeneti formáinak tekinthetők.

A fogatlan, furcsa ősmadár

Az Imparavis attenboroughi a valaha világszerte elterjedt, ám végül leszármazottak nélkül letűnt korai ősmaradak, az úgynevezett enantiornitheszek népes táborát gyarapította. A mai Északkelet-Kínában közel 120 millió éve elterült erdőkben érezte otthon magát.

▲ Ville Sinkkonen illusztrációja az Imparavisról és részleges csontvázáról

Bár mellső ujjai még görbe karmokban végződtek, csőrében már nincsenek fogak, ezzel elsőnek számít a szűkebb csoportján belül. Felkarcsontjához fejlett izmok tapadtak, szárnyaival erősen csapkodhatott.

Egy elevenszülő őshal

Az orrától a farka végéig 25 centiméteres Materpiscis attenboroughi a devon alatt, körülbelül 380 millió éve élt. Fosszíliájának tüzetesebb tanulmányozása végén a kutatók döbbenetes végkövetkeztetésre jutottak.

▲ Materpiscis attenboroughi szülés közben (Alain Bénéteau illusztrációja)

A páncélos őshal utódait elevenen hozta a világra, felfedezése a jelenség eddigi legkorábbi példájaként szolgál. A szerencsétlenül járt ivadék negyedakkorára nőtt meg, mint anyja.

A zseboroszlán

A Microleo attenboroughi az erszényes oroszlánok (Thylacoleonidae) kisebb termetű tagja. Töredékes koponyája, valamint néhány foga az ausztráliai Queensland északnyugati részéről került elő.

▲ Microleo attenboroughi (Peter Schouten illusztrációja)

Nagyjából 18 millió évvel ezelőtt leshetett áldozataira a buja esőerdőkben, de korántsem állhatott a tápláléklánc csúcsán: az alig 600 grammos húsevő könnyedén végezhette például krokodilfélék gyomrában, ahogy az más rokonainál bizonyítottan előfordult.

Páratlan szépség

A Pulchritudo attenboroughi szemet gyönyörködtető kövülete majd’ 49 millió éves. Teteme egy tó aljára süllyedhetett, ahol a finomszemcsés üledék hamar betemethette – a kedvező körülmények szerencsés összjátéka révén tisztán kivehetővé vált a fedőszárnyak mintázata.

▲ A Pulchritudo attenboroughi fosszíliája (fénykép: Krell & Vitali)

Míg a lelet rövid időre a figyelem középpontjába nem került, addig a Denver Természet és Tudomány Múzeuma raktárában porosodott. A sokáig cincérként félreazonosított apróság valójában a békalábú levélbogarak (Sagrinae alcsalád) közé tartozott.

A cikk eredetileg 2019. május 08-án jelent meg; frissítve és kiegészítve 2024. május 07-én.

Az idézet David Attenborough és Jonnie Hughes Egy élet a bolygónkon című könyvéből származik (idehaza kiadta a Park Könyvkiadó 2020-ban). A magyar fordítás Makovecz Benjamin munkája.