Az úgynevezett kambriumi robbanás során feltűnt állatcsoportok legtöbbje utódok nélkül tűnt le, ám akad néhány, melynek tagjaival a mai napig találkozhatunk. A gyűrűsférgek népes törzsébe (Annelida) a sokak által ismert földigiliszták, valamint a többnyire vérszívó piócák éppúgy beletartoznak, mint a gyakran tarka színekben pompázó soksertéjűek (Polychaeta osztály).
Egyik, mára letűnt és csak nemrég leírt képviselőjüknek több, mint ötszáz kövülete került elő Marble Canyon vidékéről, Brit Columbia tartományából. A Karma Nanglu (Torontói Egyetem) vezette csapat közös munkáját a Current Biology jelentette meg. A kutatás eredményei a gyűrűsférgek rejtélyes fejlődéstörténetéhez szolgálhattak adalékokkal.
▲ Pillanatkép 2014-ből: kutatók a Marble Canyon környékéről előkerült fosszíliákkal (fénykép: Dr. Jean-Bernard Caron)
A mintegy 508 millió éve élt ősi férgek megnyúlt, mindössze 2,5 centiméteres teste huszonöt szelvényből állt, ezekből jobb és bal oldalt lábcsonkok (parapodium) álltak ki. Minden egyes ilyen kinövésen összesen 56 darab serte helyezkedett el – a leginkább szőrszálakra emlékeztető képződményeket mozgás közben használták az állatok. Szájnyílásuk közelében szintén észrevettek kisebb kinövéseket, így a gyűrűsférgek feji része valóban a test egyik elülső részéből fejlődhetett ki, ahogy azt régóta sejtették. Szemek híján két hosszúkás tapogatójukkal érzékelhették szűkebb-tágabb környezetüket, közöttük egy rövidebb harmadik foglalt helyet. Ezen szervek megléte ugyancsak különlegessé tette a felfedezést, hiszen a tudósok korábban nem találkoztak hasonlóval a kambriumi (vagyis körülbelül 485–541 millió éves) leleteknél.
▲ Kootenayscolex barbarensis (Danielle Dufault illusztrációja)
A kivételesen gazdag leletanyag arra enged következtetni, hogy ezek a soksertéjűek a helyi ökoszisztéma fontos szereplői lehettek. A belekben fennmaradt anyagok alapján az aljzatra kerülő szerves anyagokkal táplálkozhattak, míg maguk a náluk hatalmasabb ragadozók martalékává válhattak. A rögtön feltűnő, megfeketedett részek mivoltáról az elemtérképezés módszerével szeretnének bizonyságot nyerni. Dr. Jean-Bernard Caron (aki a Királyi Ontario Múzeum gerinctelenekre szakosodott kurátora, egyben jelen tanulmány társszerzője) elmondása szerint nagy valószínűséggel az ideg- és érrendszer lenyomatai vehetők ki a több, mint félmilliárd éves maradványokon.
▲ A megfeketedett részek az ideg- és érrendszer lenyomatai lehetnek (fotó: Dr. Jean-Bernard Caron)
A Kootenayscolex barbarensis neve egyrészt az ásatás területére, a Kootenay Nemzeti Parkra utal, másfelől ezzel a kedves gesztussal szerettek volna örök emléket állítani Barbara Polk Milstein számára. A torontói múzeum önkéntese hosszú ideje támogatja a szakemberek munkáját, segítségének köszönhetően számos újabb ismerettel lettünk gazdagabbak a Burgess-fauna idegennek ható világával kapcsolatban.
A cikk eredetileg 2018. január 26-án jelent meg.
A szöveg forrásai:
