A lapátfogú ősormányos

AZ ŐSVILÁG FURA SZERZETEI – a Platybelodon

2021. május 19. - Fejes Valentin

Az ormányosok rendjének (Proboscidea) gyökerei egészen a paleocénig nyúlhatnak vissza – történetük 60 millió éve kezdődhetett, nem sokkal azután, hogy a kréta végén bekövetkezett globális katasztrófa átformálta Földünk arculatát. A máig fennmaradt néhány faj sajnos csak szerényen adhatja vissza csoportjuk egykori változatosságát. Hajdani képviselőik közül minden bizonnyal a Platybelodon lehetett az egyik legfurcsább, mely a Burian által illusztrált klasszikusok hatására sokakban a lapátfogú elefánt-rokonként rögzülhetett.

Az ősemlős főképp Eurázsiát népesítette be a miocén idején, bár a leletek tanúságtétele alapján elképzelhető, hogy a kor kései szakaszában Észak-Amerika földjére is betehette a lábát. Első kövületei 1927-ben kerültek elő a Kaukázus térségéből, a pár évvel később Belső-Mongóliába vezetett amerikai expedíció viszont ennél még gazdagabb leletanyaggal térhetett haza. Küllemében talán nem lenne semmi különös, ám a csaknem két méter hosszú koponya eléggé bizarr megjelenést kölcsönözhetett a Platybelodonnak. Vajon hogyan nézhetett ki a valóságban?

▲ Platybelodon koponyája a tokiói National Museum of Nature and Science kiállításán (fénykép forrása: Wikimedia)

Kezdetben Henry Fairfield Osborn 1936-os elméletét honosították meg a szak- és ismeretterjesztő kiadások a világ számos pontján. Az őslénykutató a Platybelodonnak ormány helyett izmos felső ajkat képzelt el, ami nem nyúlt túl a kiszélesedett alsó állkapcson – utóbbi végén jókora, véső formájú fogakat találhatunk. Ezekkel, valamint izmos nyelvével lapátolhatta szájába a lágy szárú növényekből, illetve hínárokból álló táplálékát, olykor azonban az iszapból szaggathatta fel a gyökereket. Következésképp lehetséges otthonainak számát is alaposan leszűkítették: úgy vélték, a lapátfogú ősormányos kizárólag a folyók és tavak mentén folytathatta szokatlan életvitelét.

▲ Zdeněk Burian festménye a Platybelodonról

Gina Semprebon és kollégái két évvel ezelőtt publikált tanulmányukban a Platybelodon fogainak külső felületét vizsgálták, ezáltal próbálva következtetéseket levonni annak táplálkozási szokásairól. Tudományos dolgozatuk meglepő eredményekkel zárult, teljesen új meglátásba helyezve a korábban vallottakat. A zománc kopásának mintázata az erdei elefántokéhoz (Loxodonta cyclotis) volt a leginkább hasonlatos, így a Platybelodonok a mocsári vegetáció helyett falevelek tucatjait tömhették magukba, az idősebb egyedek étrendjében nagyobb szerepet játszhattak a még ellenállóbb növényi részek. Előszeretettel rágcsálhatták a gallyakat, agyaraikkal, esetleg lapát alakú alsó fogaikkal pedig a fákat foszthatták meg kérgüktől. Mindezek ellenére gondolatukat korántsem nevezhetjük egyedinek, hiszen munkájukkal tulajdonképpen David Lambert 1992-es felvetését erősítették meg. Egyéb tekintetben csak ritkán hallhatunk friss fejleményekről a Platybelodon kapcsán. Si-Csi Vang (Chinese Academy of Sciences) és csapata 2014-ben többek között végtagjainak fosszíliáit vette górcső alá. Végkifejletük szerint az állat könnyebb felépítéséből adódóan szaporán szedhette lábait.

▲ Julio Lacerda illusztrációja a Platybelodon újkeletű arculatáról, immár (mondhatni hagyományosan) ormánnyal

A Platybelodon génuszt hosszú ideig a gompotheriumok vagy masztodonok közé sorolták, ám a legfrissebb kutatások tükrében sokkal közelebb állhatnak napjaink elefántféléihez. Mint az bebizonyosodott az elmúlt évtizedek felfedezései alapján, a lapátfogú ősormányos nem volt egyedül, az Amebelodontidae család számos, hozzá hasonló fura szerzettel képviseltette magát. Közülük a névadó tag, az Amebelodon számíthat a legismertebb alaknak, köszönhetően például az azóta sajnos már megszűnt Jurassic Park Builder című videojátéknak. 2016-ban új fajukként írták le az Aphanobelodon zhaoit – a Kínából származó, körülbelül 14 millió éve élt őslény különlegességét a felső agyarak hiánya adhatja.