A hadroszauruszok a földtörténeti középkor végére a tülkös dinoszauruszok mellett a legelterjedtebb növényevőkké váltak. Bár számos képviselőjük (mint például a Parasaurolophus vagy a Corythosaurus) látványos taréjokat, nyúlványokat növesztett, néhányan közülük nem rendelkeztek efféle fejékekkel. Az utóbbi csoportba tartozó fajok ettől függetlenül is szolgálhatnak meglepetésekkel a szakértők számára.
A Prosaurolophus maximus a mai Észak-Amerika területét népesítette be hozzávetőlegesen 75 millió évvel ezelőtt, a késő kréta idején. Megkövesedett csontjaira Alberta tartomány déli csücskében, valamint Montana állam északi térségében bukkantak rá. A University of Calgary és a Royal Tyrrell Museum munkatársai legutóbb a világhírű kanadai múzeum gyűjteményében tárolt példányok kövületeit vizsgálták meg alaposabban.
▲ A vizsgálatban részt vett kutatók: Dr. Darla Zelenitsky (balra), Eamon Drysdale (középen) és Dr. François Therrien (jobbra); fotó: Royal Tyrrell Museum
A szóban forgó őslény koponyáján a rokonaiéhoz képest jelentéktelen méretű kinövés található, ám ehhez a paleontológusok elmondása alapján egy felfújható bőrlebeny csatlakozhatott. A hímek esetében ez valószínűleg élénk színekben pompázhatott, segítségével könnyedén elcsábíthatták a nőstény egyedeket.
▲ Egy Prosaurolophus maximus felfújható bőrlebennyel az orrán (Julius T. Csotonyi illusztrációja)
A kivételes megtartású fosszíliák egyikén a bőr lenyomata szintén fennmaradt – jól kivehetők a kisebb pikkelyek által övezett nagyobb, dudorokra emlékeztető képződmények. A kutatók szerint a három kacsacsőrű dinoszaurusz meglehetősen fiatalon pusztulhatott el. Maradványaik sekély sósvízi üledékből kerültek elő, így tetemeik minden bizonnyal egy beltenger aljára süllyedve konzerválódhattak.
▲ A bőr lenyomata közelről (fénykép: Eamon Drysdale)
A csapat munkájának eredményeit a Journal of Vertebrate Paleontology tette közzé.
A cikk eredetileg 2019. július 08-án jelent meg.
A szöveg forrásai:
Julius Csotonyi online galériája
