Ha előszeretettel forgatjuk az őslénytani témájú ismeretterjesztő kiadványok lapjait, akkor Messel neve bizonyára ismerősen cseng majd számunkra: az olajpalában kivételesen jó állapotukban fennmaradt fosszíliák ablakot nyitnak a földtörténeti újkor, a kainozoikum hajnalának világára. Na de ki hallott már a kelet-németországi Geiseltalról? Bár jelentőségét tekintve legalább annyira fontos, mint az 1995 óta a Világörökség részét képező lelőhely, sokáig messziről elkerülte a paleontológusok figyelmét.
A Szász-Anhalt tartományban található egykori lignitbánya környékén folytatott feltárások hat évtizede alatt (1933–1993) több tízezer párját ritkító kövület került elő a középső eocén idejéből származó, egy körülbelül ötmillió éves periódusról tanúskodó, 42–47 millió éves kőzetrétegekben. A rendkívül gazdag leletanyagot legutóbb a Rabi Márton (a Tübingeni Egyetem, illetve a Luther Márton Tudományegyetem munkatársa) vezette csapat tanulmányozta tüzetesebben. Kutatásuk középpontjában eleinte a vidéken valaha gyakran előforduló kezdetleges lófélék vizsgálata állt – mint utóbb kiderült, a korábban több fajhoz sorolt patások valójában egyetlen állatot képviselnek, a Propalaeotherium isselanumot, épp csak kisebbekké váltak az idő előrehaladtával, súlyuk 39 kg-ról 26 kg-ra csökkent. Ugyan a rendszerezés szempontjából hasonló következtetésekre jutottak a Lophiodon remensis kapcsán is, náluk pont a fordítottja volt a helyzet: ezek a korai tapírok az évmilliók múlásával csaknem megkétszerezték a súlyukat, tömegük 124 kg-ról 223 kg-ra nőtt.
▲ Lophiodon remensis (fent) és Propalaeotherium isselanum (lent) közel teljesen hiánytalan csontváza (fénykép: Dr. Oliver Wings)
Vajon mi lehet a méretbeli változások oka? A tudósok előbb az akkori éghajlati viszonyokról árulkodó stabilizotóp-analíziseket végeztek huszonhat példány megkövesedett fogán, de az elemzések nem mutattak drasztikusabb változást a klímában, így több idevágó elméletet ezúttal kizártak. A szakértők szerint a növényevők eltérő életmódja állhat a rejtélyes jelenség hátterében. A kis termetű Propalaeotheriumoknak sokkal kevesebbet kellett enniük, mint a hozzájuk képest óriási Lophiodonoknak, ennélfogva több energiát fordíthattak az utódok nemzésére, ám a tapírok puszta méretükkel elrettenthették a legtöbb éhes ragadozót a támadástól, következésképp hosszabb ideig éltek, emellett jóval nagyobb területet járhattak be táplálékkeresés közben. Az ősemlősöknek buja, mocsaras szubtrópusi erdőség szolgált otthonául, életterüket többek között különböző kétéltűekkel, gyíkokkal, teknősökkel, számos madárral, valamint szárazföldi krokodilokkal osztották meg.
▲ Geiseltali életkép (Pecsics Tibor illusztrációja)
Az őslénykutatók közös munkájának eredményeit a Scientific Reports tette közzé.
A cikk eredetileg 2020. július 13-án jelent meg.
A szöveg forrásai:
Pecsics Tibor DeviantArt-profilja
