A XIX. században tevékenykedő C. W. Andrews brit őslénykutató többek között az afrikai földrésszel szomszédos Madagaszkár őslényeit tanulmányozta. 1894-ben jókora csontok alapján írta le az elefántmadarak különösen nagyra nőtt tagját, mely utólag az Aepyornis titan nevet kapta – ez a besorolás ugyanakkor nem mindegyik paleontológus véleményét tükrözte, így évtizedek óta heves vitákat váltott ki szakmai körökben. A Londoni Zoológiai Társaság munkatársai, Dr. James Hansford és Samuel Turvey professzor új kutatásukkal egyszer s mindenkorra pontot kívántak tenni a problémás ügy végére.
▲ Elefántmadarak (Walter Alois Weber illusztrációja)
A vizsgálathoz több száz maradványt vettek alaposabban szemügyre, amik közt bőven találtak különösen jó megtartásúakat is. Mint azt később, az anatómiai bélyegek összehasonlításával kikövetkeztették, a röpképtelen óriás semmiképp sem tartozhatott az Aepyornisokhoz. Az átkeresztelésre a friss eredmények tükrében hamar sort kerítettek, a futómadarak kihalt rokonát immár Vorombe titanként találhatjuk majd meg. A bejelentést nemrég tették közzé a Royal Society Open Science folyóiratban.
▲ A Vorombe titan maradványai (fénykép: Londoni Zoológiai Társaság)
A Vorombe titan minden idők legnagyobb madara lehetett, méreteivel könnyen lekörözhette közeli rokonait. Mintegy három méteres magasságból szemlélhette a körülötte zajló eseményeket, súlya akár a 800 kilogrammot is elérhette. Valószínűleg fontos szerepet tölthetett be a sziget ökoszisztémájában, a megemésztetlen magvak elpotyogtatásával elősegíthette a növények elterjedését. Lemurok, teknősök és vízilovak szomszédságában tengethette mindennapjait. Kihalásának idejével kapcsolatban nincs teljes egyetértés: míg egyesek úgy vélik, ez alig pár ezer éve következhetett be, addig mások szerint csak a XIII–XVII. század idején tűnhettek el végleg.
▲ Így festhetett az elefántmadarak legnagyobbika (Jaime Chirinos illusztrációja)
A tudományos dolgozattal egyúttal rendet teremtettek az elefántmadár-félék csoportján belül, ugyanis esetükben a korábbi munkák zűrzavaros helyzetet idéztek elő. Korszerű módszerekkel (például az úgynevezett gépi tanulás, valamint a Bayes-féle osztályozás alkalmazásával) állapították meg, hogy az Aepyornithidae családot összesen három génusz (a Vorombén kívül az Aepyornis és a Mullerornis) négy, egymástól jól elkülöníthető faja képviselte.
A cikk eredetileg 2018. október 02-án jelent meg.
A szöveg forrásai:
