Pár éve kisebb szenzációként járta be a világot a hír, miszerint a gyakran szibériai unikornisként emlegetett Elasmotherium a korábban gondoltaknál sokkal később halhatott ki. Ezt az elképzelést erősítették meg nemrég a szakemberek a Nature Evolution & Ecology által publikált tanulmányban, de emellett a három és fél tonnás óriás családi kapcsolatait ugyancsak feltérképezték.
Az eddig feltárt leletanyagból kiindulva a hatalmas növényevő meglehetősen ritka jelenségnek számíthatott, annak ellenére, hogy maradványaira Ukrajnában, Azerbajdzsánban, Kazahsztánban, Mongóliában, valamint Oroszország középső és nyugati részein kívül Kína északi térségében bukkantak rá. Az Elasmotherium a végtelen sztyeppéket róhatta, a fogain elvégzett elemzések eredményeire támaszkodva táplálékának zömét szárazságtűrő fűfélék adhatták. Egyes becslések alapján eme orrszarvú egyetlen, impozáns tülke akár a két méteres hosszúságot is elérhette.
▲ Willem van der Merwe illusztrációja a szibériai unikornisról
A nemzetközi kutatócsapat tagjai összesen 23 példány fosszíliáit vették górcső alá, s kezdésként azok korát igyekeztek meghatározni a szénizotópos módszer alkalmazásával. Mint kiderült, a rinocéroszok 35–39 ezer éve pusztulhattak el, ezért a sokáig uralkodó elméletet, ami hozzávetőlegesen 200 ezer évvel ezelőttre datálta letűnésük idejét, végleg megdöntöttnek tekinthetjük. Az őslénykutatóknak munkájuk során elsőként sikerült DNS-t kinyerniük Elasmotherium-csontokból, majd az ebből fakadó új információk segítségével hamar sort kerítettek a faj pontosabb rendszertani hovatartozásának megállapítására. A vizsgálat szerint nemzetsége fejlődési vonala viszonylag korán, mintegy 43 millió éve ágazhatott el a ma ismert orrszarvúakétól, közeli rokonainak a szintén kihalt gyapjas orrszarvú (Coelodonta antiquitatis) mellett a napjainkra súlyosan veszélyeztetetté vált szumátrai orrszarvú (Dicerorhinus sumatrensis) bizonyult. „Ennek tükrében a szibériai unikornis sokkal távolabb áll a szélesszájú orrszarvútól, mint mondjuk az emberek a majmoktól” – nyilatkozta a tudományos dolgozat társszerzőjeként jegyzett Dr. Kieren Mitchell, a University of Adelaide munkatársa.
▲ Egy Elasmotherium kardfogú macskafélékkel néz szembe (Petheő Balázs illusztrációja)
Bár utolsó mohikánjaik még találkozhattak közvetlen eleinkkel, a faj sorsát nagy valószínűséggel mégsem ők, hanem a klímaváltozás, pontosabban annak közvetlen következményei pecsételhették meg. A legutóbbi glaciális maximum alatt (mely körülbelül 27 ezer évvel ezelőtt érhette el tetőfokát) az otthonául szolgáló nyílt, füves vidékek örökkön fagyos pusztákká alakultak át, ehhez a helyzethez pedig csak kevesen tudtak alkalmazkodni.
A cikk eredetileg 2018. december 04-én jelent meg.
A szöveg forrásai:
- a Phys.org írása
- a Sci-News.com híradása
- cikk a Smithsonian Magazine honlapján
- Ross Piper: Extinct Animals. An Encyclopedia of Species That Have Disappeared during Human History. Greenwood Press, 2009.
Willem van der Merwe DeviantArt-profilja
Petheő Balázs DeviantArt-profilja
