1979-ben kisebb szenzációval felérő hír járta be a világot – a messze földön híres paleontológus, José Fernando Bonaparte kollégái társaságában miniatűr dinoszauruszok megkövesedett maradványain kívül egy fészekaljnyi tojásra bukkant az argentínai Santa Cruz tartomány területén. Az apróságok elfértek volna a tenyerünkben, ezért akkoriban a Mussaurus patagonicus nemzetségének neve különösen találónak bizonyult, mely magyarra fordítva annyit tesz, „egérgyík”.
Az idővel egyre inkább gyarapodó fejlemények azonban némileg árnyalták a róla kialakult képet. Az évtizedek múlásával számos újabb darabbal bővült a leletanyag, ami immár fiatal, illetve teljesen kifejlett egyedekhez tartozó kövületeket egyaránt tartalmaz. Alejandro Otero, a La Plata Múzeum munkatársa csapatával legutóbb arra a feladatra vállalkozott, hogy fellebbenti a fátylat a késő triász idején, hozzávetőlegesen 210 millió évvel ezelőtt élt őslények titkairól.
▲ A Mussaurushoz tartozó gazdag leletanyag immár fiatal és felnőtt példányok maradványait egyaránt tartalmazza (kép forrása: Alejandro Otero & társai)
Kutatóink munkájuk során a modern technika vívmányait hívták segítségül. Előbb nagyteljesítményű CT-berendezésekkel komputertomográfos felvételeket készítettek hat, különböző életkorban elpusztult példány fosszíliáiról, majd azokat felhasználva interaktív, háromdimenziós modelleket alkottak, életre keltve ezáltal a rég letűnt állatokat. Fejlődésük mértéke egészen elképesztette a szakértőket: elmondásuk alapján az éppencsak világra jött, alig húsz centiméter hosszú és hatvan gramm súlyú csöppségek körülbelül nyolc év leforgása alatt hat méteres, másfél tonnás óriásokká válhattak. Mire a négy lábon poroszkáló kölykök felcseperedtek, az egyensúlyozás szerepét betöltő farok izmai megerősödtek, tömegközéppontjuk pedig a csípő környékére vándorolt, ennek következtében a felnőttek képesek voltak csupán a két hátsó végtagjukra támaszkodva járni.
▲ A növényevő dinoszauruszok virtuális másai (kép forrása: Alejandro Otero & társai)
Bár a Mussaurus a ’90-es évek derekán kiadott ismeretterjesztő művek népszerű szereplőjének számított, a mai napig meglehetősen keveset tudunk a fajról. Hovatartozása például máig bizonytalan – közeli rokonaival együtt korábban a Prosauropoda csoportba sorolták, ám ezt a folyamatosan frissülő kutatási eredmények tükrében használaton kívül helyezték, így pontosabb rendszertani besorolásuk manapság is heves viták kereszttüzében áll. Jelenleg a Sauropodomorpha alrend népes táborát gyarapítja, ami éppúgy magába foglalja a Földünkön valaha élt leghatalmasabb szárazföldi teremtményeket (lásd mondjuk az Argentinosaurust, a Brachiosaurust vagy az Apatosaurust), mint a később gigantikus méreteket elérő növényevők kezdetleges képviselőit.
▲ A Mussaurusok néhány év leforgása alatt hatalmasra nőttek (Pecsics Tibor illusztrációja)
Eléggé ritkaságszámba menő jelenség a gerincesek körében a négyről két lábra ágaskodás ezen változata, ám a dél-afrikai Witwatersrandi Egyetem doktorjelöltje, Kimi Chapelle szerint ehhez hasonlót már tapasztaltak néhány másik dinoszaurusz esetében, többek között a hüvelyktüskés Iguanodonnál, a Triceratopsszal egy családon osztozó Psittacosaurusnál, valamint a kacsacsőrű Maiasauránál. „Egyelőre fogalmunk sincs, mennyire nevezhetjük ezt a dolgot általánosan elterjedtnek, de azt mindenesetre bámulatosnak találom, hogy ebben a tekintetben mennyire hasonlítanak ránk, emberekre.” – fejtette ki véleményét Otero.
A tudósok közös munkájának további eredményeiről a Scientific Reports által közzétett tanulmányban olvashatunk részletesebben.
A cikk eredetileg 2020. február 23-án jelent meg.
A szöveg forrásai:
Pecsics Tibor DeviantArt-profilja
