A Kőzetek Naplója

Egy kicsinyke őshüllő hatalmas tudományos jelentősége

2021. június 16. - Fejes Valentin

1998-ban a John Flynn őslénykutató vezette csapat Madagaszkár délnyugati részén, a Morondava-medence területén folytatott ásatásokat – a Field Museum egykori munkatársán kívül Andre Wyss (Kaliforniai Egyetem), illetve a University of Antananarivo hallgatói vettek részt a feltárásokon. Bár mára kiderült, hogy az itt talált fosszíliák némelyike tudományos szempontból különösen nagy jelentőséggel bír, a párjukat ritkító kövületek a gyűjteménybe kerülésüket követően hosszú időre feledésbe merültek.

kongonaphon_fb.jpg

A középső triászból származó, hozzávetőlegesen 237 millió éves kőzetrétegekben bukkantak rá a Kongonaphon kely részleges csontvázára. Az átfogó vizsgálatok eredményei alapján a kihalt állatot a Lagerpetidae családba sorolták, emellett az Ornithodira klád korai képviselőjeként tartják számon. Ezen utóbbi, a dinoszauruszokat, valamint a pteroszauruszokat egyaránt magába foglaló csoport fejlődéstörténetének kezdeti szakaszáról alig rendelkezünk biztos ismeretekkel, így az ehhez hasonló felfedezések rendkívül fontosak a paleontológusok számára.

dolgoznak_az_oslenykutatok_john_flynn.jpg

Dolgoznak a kutatók a lemenő nap fényénél (fénykép: John Flynn)

a_kongonaphon_allkapcsanak_toredeke_dr_christian_f_kammerer_tarsai.jpg

Az aprócska őshüllő állkapcsának töredéke (ábra forrása: Dr. Christian F. Kammerer & társai)

A megkövesedett csontok néhai gazdája elfért volna a két tenyerünkben: a tudósok becslése szerint a csípőjénél legfeljebb tíz centiméter magas lehetett. Szinte szédítő érzés belegondolni, hogy az ilyen jelentéktelen méretű teremtményekből az évmilliók leforgása alatt több tonnás monstrumok válhattak! A Kongonaphon az állkapcsait szegélyező fogacskákkal minden bizonnyal a kisebb ízeltlábúak kemény páncélját roppanthatta szét – feltételezett életmódjáról árulkodik a malgas és görög kifejezésekből összetevődő nemzetségneve is, ami magyarul annyit tesz: „a bogarak apró réme”. Kicsiny testét valószínűleg szőrszerű képletek, talán kezdetleges tollak boríthatták, melyekre feltehetően a hőszabályozás feladata hárult.

kongonaphon_kely_alex_boersma.jpg

Így nézhetett ki a Kongonaphon (Alex Boersma illusztrációja)

A szakértők a közeljövőben arra szeretnének fényt deríteni, hogy a Kongonaphon a földtörténeti középkor koronázatlan királyaihoz vagy inkább a repülő őshüllőkhöz állt-e közelebb. Az esetről összeállított tanulmányt a Proceedings of the National Academy of Sciences publikálta.

A cikk eredetileg 2020. július 13-án jelent meg.

a_kozetek_naploja_kicsi_ammonitesz_75.png

A szöveg forrásai:

a_kozetek_naploja_tamogato_trilobita_100.png

A bejegyzés trackback címe:

https://akozeteknaploja.blog.hu/api/trackback/id/tr816426320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása