Számtalan alkalommal fordult már elő a földtörténeti múltban, hogy hasonló körülmények hatására olyan, szorosabb rokonságban nem álló állatok alakultak ki, amik megjelenésüket tekintve csak kevés dologban különböztek egymástól: ezt nevezzük konvergens evolúciónak. Dr. Gerald Mayr, a frankfurti Senckenberg Kutatóintézet és Természettudományi Múzeum munkatársa kollégái társaságában e fura jelenség egyik újabb példájára akadt a tengeri életmódhoz tökéletesen alkalmazkodott ősmadarak körében.
Nem sokkal a dinoszauruszok uralmának véget vető globális katasztrófa után, hozzávetőlegesen 62 millió évvel ezelőtt jelentek meg az első pingvinek az Ausztráliával szomszédos Új-Zéland szigetén. Korai képviselőik kövületeire a Canterbury régió északi részén, Waipara városa mellett bukkantak rá a paleontológusok. Jelen tudásunk szerint a valaha trópusi vizek mosta térségen legalább kilenc különféle fajuk osztozott – a sárgaszemű pingvin (Megadyptes antipodes) méreteivel vetekedő apróságok felé 1,6–1,8 méter magas óriások tornyosultak.
▲ Mark Witton illusztrációja a hatalmas (több, mint másfél méteres) új-zélandi őspingvinről, a nagyjából 60 millió éve élt Kumimanuról
Valamivel később, az eocén végén, körülbelül 34–37 millió éve rájuk kísértetiesen hasonlító teremtmények fejlődtek ki: az akár a két méteres testhosszt is elérő Plotopteridae család tagjai. Megkövesedett maradványaik az Egyesült Államokból, Kanadából, valamint Japánból ismertek. Mint az a fosszíliákat összevetve a szakértők számára hamar nyilvánvalóvá vált, ezek az ősmadarak számos közös vonáson osztoztak a mára kipusztult pingvinekkel – ilyen jellegzetes ismertetőjegyeknek tartják például a hegyes, szigonyszerű csőrükön található hasított orrnyílásokat, a mellkas, illetve a vállcsont egyedi felépítését, továbbá az evezőkké módosult szárnyakat, melyek segítségével villámgyorsan szelhették a habokat.
▲ Copepteryx, a Plotopteridae család egyik képviselője (Mark Witton illusztrációja)
Minden hasonlóság ellenére a pingvin-mímelők a gödényalakúakhoz (Pelecaniformes), vagyis többek között a szulákhoz és a kormoránokhoz állnak a legközelebb. A különös csoport utolsó mohikánjai az oligocén alatt, mintegy 25 millió évvel ezelőtt tűnhettek le végleg az élet nagy színpadáról.
A tudósok közös munkájának eredményeiről a Journal of Zoological Systematics and Evolutionary Research által közzétett tanulmányban olvashatunk részletesebben.
A cikk eredetileg 2020. július 16-án jelent meg.
A szöveg forrásai:
Mark Witton blogja
