Egy hányattatott sorsú punk a pteroszauruszok között

2021. szeptember 20. - Fejes Valentin

Brazília keleti csücskében terül el világhírű Araripe-medence: ahogy a neves Dr. Douglas Palmer fogalmazott az idehaza hiánypótlónak számító Evolúció című könyvében, a térség „az egyik legtisztább ablak, amelyen át ráláthatunk a déli félteke Gondvana szuperkontinensének kréta ökoszisztémájára”. Egy ilyen mesésen gazdag lelőhely viszont nem csak a lelkes paleontológusokat vonzza mágnesként... Az országban sajnos régóta virágzik a feketekereskedelem, a tehetős magángyűjtők súlyos dollárezreket hajlandók fizetni a legmutatósabb darabokért. Mint azonban láthatjuk majd, elvétve akadhatnak olyan történetek, melyek többé-kevésbé jól végződnek.

▲ Tupandactylus imperator (William Justi Marconi illusztrációja)

2013-ban a München-művelet szerencsére sikerrel zárult. A feszített tempót diktáló akciófilmeket idéző bevetés során a helyi rendőrség kövületekkel üzérkedők bandájára csapott le Santos városának kikötőjében. A kincset érő leleteket az elvetemültek hordókba rejtve igyekeztek kicsempészni, ám aljas tervük ezúttal kudarcba fulladt. A hatóságok csaknem háromezer példányt foglaltak le, amiket a sikeres rajtaütést követően tudományos intézeteknek ajánlottak fel – így került 2014-ben a Tupandactylus navigans közel teljesen hiánytalan csontváza a São Pauló-i Egyetem gyűjteményébe. Mikor a kutatók először megpillantották a páratlan leletet, az egyik szemük sírt, a másik nevetett: bár kivételes módon még a lágy részek lenyomatai is fennmaradtak, a vandálok (vélhetőleg a könnyebb szállítás érdekében) hatrét vágták a pteroszaurusz megkövesedett maradványait bebörtönző súlyos mészkőtömböt.

tupandactylus_navigans_csontvaza_dr_victor_beccari_tarsai.jpg

▲ Íme, a barbár kontárkodás végeredménye: a Tupandactylus navigans szóban forgó fosszíliája (Dr. Victor Beccari fotója)

Mivel korábban csupán két koponyája alapján volt ismeretes, a tudósok most sokkal részletesebb képet festhettek a körülbelül 110 millió évvel ezelőtt, a kora kréta idején vitorlázó őshüllőről. Előbb komputertomográfokkal nagyfelbontású felvételeket készítettek, aztán digitálisan alkották újra a bizarr teremtmény csontvázát.

tupandactylus_navigans_csontvazanak_rekonstrukcioja_dr_victor_beccari_tarsai.jpg

▲ Virtuális újjáteremtés (kép forrása: Dr. Victor Beccari & társai)

A Tupandactylus navigans a feje tetején meredező jókora tarajával valamiféle prehisztorikus punk benyomását keltheti bennünk, fogatlan, csőrszerű állkapcsaival pedig gyümölcsöket kapkodhatott. Hozzávetőlegesen egyméteres magasságához alig 2,5 méteres szárnyfesztávolság párosult, ezért valószínűleg ritkábban emelkedhetett a levegőbe, inkább a szárazföldön barangolva érezhette otthon magát. Röpképességéről a mellső végtag erős izmairól árulkodó tapadási felületek, illetve az úgynevezett notarium (ez a számos madárnál szintén megtalálható összecsontosodott képlet a szárnyak által a törzsre gyakorolt erők folytán alakult ki) jelenléte tanúskodnak.

tupandactylus_navigans-portre_matheus_fernandes_gadelha.jpg

▲ Egy Tupandactylus navigans portréja (Matheus Fernandes Gadelha illusztrációja)

Néhány sokakat foglalkoztató kérdést a frissen közzétett eredményekből kiindulva a szakértők talán meg fognak tudni válaszolni, remélhetőleg már a közeljövőben. Pontosan milyen célt szolgáltak a Tapejaridae család furcsa képviselőinek impozáns fejékei? Lehetséges volna, hogy a valaha a szomszédságban előforduló Tupandactylus imperatorok a hím példányok lennének, így a két, jelenleg külön kezelt faj tulajdonképpen egyetlen állatot jelöl? A Dr. Victor Beccari vezette csapat közös munkáját a PLOS One publikálta.