Két lábára emelkedve fogta volna menekülőre a kis gyík?

2021. május 11. - Fejes Valentin

A hüllők említésére sokak gondolatában egy nagyra nőtt, kevésbé értelmes és lomha teremtmény jelenhet meg elsőként, holott számos olyan kivétel akad közöttük, melyek nem erősítik a szabályt. Nagyon könnyen találhatunk ilyen példát már csak akkor is, ha kizárólag az utolsó szempontot vesszük figyelembe.

A főképp Ausztráliában honos galléros gyík (Chlamydosaurus kingii) veszély esetére több lehetőséget tart számon – ha a hívatlan vendégeket nem riasztaná el a széttárt nyaki bőrredő vagy a fenyegetően kitátott száj, hátsó végtagjaira emelkedve gyorsan kereket old. Az egyedül Mexikóban, Közép-Amerikában és a dél-amerikai földrész északi térségében elterjedt baziliszkuszok (a Basiliscus nem tagjai) pedig olyan adottság birtokában vannak, amiért a legtöbben csak Jézus Krisztus gyíkjaiként emlegetik őket: képesek rövid távon a víz felszínén járni. A Scientific Reports által megjelentetett egyik friss tanulmány szerzőinek állítása szerint a gyíkfélék körében a két lábon futás jelensége hosszú évmilliókkal korábban jelenhetett meg, mint azt korábban sejtették.

▲ Homloklebenyes baziliszkusz (Basiliscus plumifrons) gázol át egy folyón valahol Costa Ricában (Máté Bence fényképe)

Az erre bizonyítékul szolgáló majd’ harminc nyomkövületet Dél-Koreában, Hadong megyében, a 2018-as téli olimpiai játékok helyszínétől hozzávetőlegesen 170 mérföldre délre találták meg. A lábnyomokat az úgynevezett Hasandong-formációhoz tartozó, közel 110 millió éves rétegek őrizték meg az utókor számára, amikre annak idején egy elhagyatott kőfejtő területén bukkantak rá. Jüong-Nam Lee, a Szöul Nemzeti Egyetem munkatársa 2004 augusztusában figyelt fel az ichnofosszíliákra. Mivel akkoriban a repülő őshüllők iránt érdeklődött a leginkább, ezért az egészen kis lábnyomokkal jó ideig nem foglalkozott komolyabban. Így eshetett meg, hogy a felfedezést követően tizenkét évig porosodott a leletegyüttes a Koreai Földtani Múzeum raktárában.

▲ Két lábnyom, amit az ismeretlen gyíkocska hagyott hátra maga után (fotó: Hang-Jae Lee & Jüong-Nam Lee)

Csontokat ugyan nem találtak, ám a bevett gyakorlathoz híven a nyomok hátrahagyóját elkeresztelték – az a Sauripes hadongensis nevet kapta. A becslések alapján nagyjából hat centiméter hosszú őshüllő a leguánalakúak (Iguania) egyébként is népes táborát erősíthette. A lépések közötti távolságokból, valamint a terpeszek szélességéből ítélve az állat mind a négy lábán iramodhatott neki, míg pillanatokkal később már csak a két hátsóra támaszkodva folytatta tovább az útját. Martin Lockley, a Coloradói Egyetem (Denver) paleontológusa kétkedve fogadta a híreket: a nyomkövületek szakértőjeként meg van győződve afelől, hogy több hasonló leletre lenne szükségünk, mielőtt levonnánk a végső következtetéseket.

▲ Talán a húsevők miatt volt ennyire sietős a kis gyík dolga? (Csuang Csao munkája)

Hogy pontosan mi késztette az aprócska hüllőt az ilyesfajta menekülésre? A megkövesedett lábnyomok nagy valószínűséggel erről is mesélnek. Lee elmondása szerint a környéken kisméretű, az Anurognathidae családból származó pteroszauruszok nézhettek zsákmány után. Ezekre a repülő őshüllőkre többek között a szokatlanul nagy, szinte előretekintő szemek, a tűhegyes fogak, illetve a széles pofa voltak jellemzőek. Egyik képviselőjük maradványaira a szomszédos Észak-Koreában, Sinidzsui városa mellett bukkantak rá. A fajt hivatalosan egyelőre nem nevezték el, szárnyfesztávja körülbelül 80 centiméter lehetett, és mintegy 125 millió évvel ezelőtt, a kora krétában élt.

▲ A sinidzsui pteroszaurusz (Franz Anthony illusztrációja)

A közhiedelemmel ellentétben a pteroszauruszok nem mozogtak esetlenül a landolást követően, sőt! Utolsó mohikánjaik, az azhdarchidák némelyike egész otthonosan érezhette magát a szárazföldön – gigantikus, ugyanakkor meglehetősen bizarr látványt nyújtó ragadozókként akár a közepes termetű dinoszauruszokat is egészben nyelhették el.

A cikk eredetileg 2018. február 20-án jelent meg.