Az őslények közül minden kétséget kizáróan a dinoszauruszok örvendhetnek a legnagyobb népszerűségnek: a tülkös Triceratops, a hátán lemezeket viselő Stegosaurus vagy a híres-hírhedt Tyrannosaurus rex milliók kedvenceinek számítanak. Na de ki hallott már az alvarezszauruszokról? A különös megjelenésű tollas népséggel kapcsolatban több, a mai napig megválaszolatlan kérdés vetődött fel. Csoportjuk ködbe vesző gyökereiről például a feltárások egészen a közelmúltig mélyen hallgattak.
Megkövesedett maradványaikkal Mongóliában, az Amerikai Természettudományi Múzeum szervezte 1923-as expedíción találkoztak elsőként a kutatók, ám azokra akkor nem fordítottak sok figyelmet, csak évtizedekkel később, néhány épebb megtartású leletnek köszönhetően. James Clark professzor, a George Washington Egyetem paleontológusa így emlékezett vissza megdöbbenésükre: „Amikor sort kerítettünk a Mononykus részletesebb leírására, csodálkoztunk az elénk táruló éles kontraszt miatt. Az állat csökevényes karjai kissé a vakondokéhoz hasonlítottak, míg maga a test egészen madárszerű volt, a földikakukkokéra emlékeztetett bennünket.” Az alvarezszauruszok fosszíliái Ázsián kívül ismertek még az észak- és dél-amerikai földrészekről is, ezért családjuk szélesebb körben lehetett elterjedt.
▲ Alvarezszauruszok (Pecsics Tibor illusztrációja)
A jelentéktelennek tűnő, szinte nevetségesen kicsi mellső végtagok látványa ne tévesszen meg senkit! Bár azokat bajosan használhatták volna mondjuk az áldozat megragadására, csontjaikhoz mégis erős izmok tapadhattak. Milyen szerepet tölthettek be akkor? A legnépszerűbb elképzelés szerint feladatuk az alvarezszauruszok életmódjával, pontosabban táplálkozási szokásaikkal hozható összefüggésbe. Egyetlen pár ujjaik hatalmas karmokban végződtek, ezekkel leginkább a termeszvárakat, esetleg a korhadó fatörzseket bonthatták szét – az előbbiek legkorábbi nyomaira a triászból származó kőzetrétegekben bukkantak rá. Állkapcsaikban számos apró fog sorakozott, a ragadozóktól szélsebesen iszkolhattak el.
▲ Termeszvár körül ólálkodó Mononykusok (Júlia d'Oliveira illusztrációja)
Kezdetleges tagjaik azonban alig különbözhettek más theropodáktól, vagyis a két lábon járó, zömében húsevő dinoszauruszoktól. Ilyennek tartják a még 2005-ben, az északnyugat-kínai Hszincsiang tartomány területén megtalált Xiyunykus pengit. Pontosabb rendszertani hovatartozását egyedül a tapasztalt szakértők tudták megállapítani tüzetesebb vizsgálatok során, a jellegzetes anatómiai bélyegek segítségével.
▲ A Xiyunykus pengi rekonstruált csontváza (szemléltető ábra: Dr. Hszü Hszing és társai)
A Bannykus wulatensis már egy átmeneti formát képviselhet, kövületei Belső-Mongóliából kerültek elő 2009-ben. Nemcsak fogainak mérete, hanem második és harmadik ujjának hossza is csökkent, koponyája pedig egyre inkább kezdett a madarakéhoz hasonlóvá válni.
▲ A Bannykus wulatensis és maradványai (szemléltető ábra: Dr. Hszü Hszing és társai)
A kora krétában élt Xiyunykus és Bannykus felfedezése egy nagyjából 70 millió évnyi űrt tölthet be az alvarezszauruszok fejlődéstörténetében. A Dr. Hszü Hszing (Gerinces Őslénytani és Paleoantropológiai Intézet, Kínai Tudományos Akadémia) és társai által összeállított tanulmányt a Current Biology szakmai folyóiratban publikálták.
A cikk eredetileg 2018. szeptember 13-án jelent meg.
A szöveg forrásai:
- a CBC cikke
- a Geology Page bejegyzése
- a Sci-News.com híradása
- Dougal Dixon: The World Encyclopedia of Dinosaurs & Prehistoric Creatures. Anness Publishing Ltd., 2007.
Pecsics Tibor DeviantArt-profilja
Júlia d'Oliveira ArtStation-profilja
