Az északi féltekén ötvenkét ismert fajukkal az emlősök egyik legváltozatosabb csoportja a repülőmókusoké (Pteromyini törzs). A lábaik között feszülő bőrredőnek köszönhetően képesek a siklásra, segítségével akár 150 métert is megtehetnek a levegőben vitorlázva. Mivel korábban szinte kizárólag fogak kerültek elő kihalt képviselőiktől, eredetük számos vita tárgyát képezte: ebben hozhat érdemi változást a Dr. Isaac Casanovas-Vilar (Barcelonai Autonóm Egyetem) vezette csapat munkája, melynek eredményeit a közelmúltban publikálták az eLife folyóiratban.
A mintegy 11,6 millió évvel ezelőtt élt Miopetaurista neogrivensis megkövesedett maradványaira még 2002-ben, a Barcelona városától körülbelül negyven kilométerre elhelyezkedő Abocador de Can Mata lelőhelyen bukkantak rá. A hosszú farokból, valamint a hátsó végtagok néhány csontjából ítélve kezdetben főemlősnek gondolták az állatot – csak később derült ki, hogy valójában egy rágcsálóval, egész pontosan repülőmókussal van dolga a tudósoknak.
▲ A Miopetaurista neogrivensis maradványai: végtagcsontok (felül) és állkapocs-töredékek (alul) (fényképek: Dr. Casanovas-Vilar & társai)
A szakértők a repülőmókusok eredete mellett a Miopetaurista neogrivensis rokonsági körével ugyancsak foglalkoztak. Mint bebizonyosodott, a mókusok és repülőmókusok fejlődési vonala hozzávetőlegesen 25–31 millió éve ágazhatott el egymástól, valamelyest hamarabb, mint azt eddig feltételezték. A Miopetaurista neogrivensis az Ázsiában élő óriás repülőmókusokhoz, a Petaurista génusz tagjaihoz állhat legközelebb.
▲ Óscar Sanisidro illusztrációja a kihalt repülőmókusról
Az immár húsz éve tartó ásatások helyszínén a miocén idejében buja szubtrópusi erdőségek zöldellhettek – közel nyolcvan különféle kétéltű-, hüllő-, madár- és emlősfaj kövületeit tárták fel az előző expedíciók során.
A cikk eredetileg 2018. október 25-én jelent meg.
A szöveg forrásai:
