Az északi féltekén ötvenkét ismert fajukkal az emlősök egyik legváltozatosabb csoportja a repülőmókusoké (Pteromyini). A lábaik között feszülő bőrredőnek köszönhetően képesek a siklásra, segítségével akár 150 métert is megtehetnek a levegőben vitorlázva. Mivel ezt megelőzően jobbára csupán fogak kerültek elő kihalt képviselőiktől, eredetük számos vitát gerjesztett. Ebben hozhat változást a Dr. Isaac Casanovas-Vilar (Universitat Autònoma de Barcelona) vezette csapat munkája, melynek eredményeit a közelmúltban publikálták az eLife folyóiratban.
A mintegy 11,6 millió évvel ezelőtt élt Miopetaurista neogrivensis megkövesedett maradványaira még 2002-ben, a Barcelona városától körülbelül negyven kilométerre elhelyezkedő Abocador de Can Mata lelőhelyen bukkantak rá. A hosszú farokból, valamint a hátsó végtagok néhány csontjából ítélve kezdetben főemlősnek gondolták az állatot – csak később derült ki, hogy valójában egy rágcsálóval, egész pontosan repülőmókussal van dolga a tudósoknak.
▲ A Miopetaurista neogrivensis maradványai: végtagcsontok (felül) és állkapocs-töredékek (alul) (fényképek: Dr. Casanovas-Vilar & társai)
A szakértők a repülőmókusok eredetével, valamint jelen cikk alanyának rokonsági körével egyaránt foglalkoztak. Ahogy bebizonyosodott, a mókusok és repülőmókusok fejlődési vonala hozzávetőlegesen 25–31 millió éve ágazhatott el egymástól, valamennyivel hamarabb, mint azt eddig feltételezték. A Miopetaurista neogrivensis az Ázsiában máig előforduló óriás repülőmókusokhoz, a Petaurista nemzetség tagjaihoz állhat legközelebb.
▲ Óscar Sanisidro illusztrációja a kihalt repülőmókusról
Az immár 20 éve tartó ásatások helyszínén a miocén idejében buja szubtrópusi erdőségek zöldellhettek: közel nyolcvan, különféle kétéltű-, hüllő-, madár- és emlősfaj kövületeit tárták fel a korábban megszervezett expedíciók során.
A cikk eredetileg 2018. október 25-én jelent meg.
A szöveg forrásai:
