A Kőzetek Naplója

Az óriásfogú őscápa védelmében

„Az év ősmaradványa” 2020-ban a megalodon

2021. augusztus 02. - Fejes Valentin

A dinoszauruszokat leszámítva kevés őslény ragadta meg annyira a képzeletünket, mint a valaha élt egyik legnagyobb tengeri ragadozó, a megalodon. A cápák a hosszú évszázadok alatt kétes hírnévre tettek szert, s ha ehhez ráadásként szédületes méretek társulnak, a figyelem felkeltése alighanem garantált. A faj a mai napig rendkívül titokzatos, ezért úgy döntöttem, hogy egy terjedelmesebb összefoglaló keretein belül ismertetem mindazt, amit eddig tudni vélünk róla. Hogyan lehetett mítoszok ihletője? Miként élhetett a tengerek néhai rettegett ura? Milyen tényezők okozhatták letűnését az élet nagy színpadáról?

megalodon_esther_van_hulsen.jpg

Esther van Hulsen illusztrációja

 

Glossopetrae, kígyókövek és madárnyelvek

Az emberek már jóval a paleontológia megszületése előtt tudomást szerezhettek a megalodon létezéséről, valódi kilétéről viszont fogalmuk se volt. Időnként találkoztak leggyakoribb kövületeikkel, a nagyméretű fogakkal, melyekhez mindenféle képzeteket fűztek. Az ókori római polihisztor, Caius Plinius Secundus A természet históriája (Naturalis Historia) című grandiózus művében említi az úgynevezett nyelvköveket (eredetileg glossopetrae).

„A glossopetra az emberi nyelvhez hasonlít, nem a földön keletkezik, hanem a hold fogyásakor hull alá az égből. A holdból való jóslásnál van rá szükség. Hogy ennek ne adjunk hitelt, annak egy másik hazug állítás az oka: azt beszélik, hogy a szeleket lehet vele lecsitítani.”

A középkor babonás népsége sárkányok ritka maradványainak tartotta ezeket, úgy hitték, azok nyelvük végei lehettek egykor. A kifejezésnek rengeteg szinonimája alakult ki az idő folyamán – kígyó- és fecskekövekként egyaránt feljegyzésre kerültek, a hazai kőbányák munkásai pedig madárnyelvekként emlegették a harmadidőszakban élt cápák fogait.

sarkany_1470_kornyekerol_a_lancelothoz_evrard_d_espinques.jpg

Évrard d'Espinques sárkány-ábrázolása az 1470-es évek környékéről

sarkanyos_dombormu_norwich_cathedral.jpg

A norwichi székesegyház sárkányos domborműve

A megalodon tudománytörténetében az első lényegesebb mérföldkő sokkal később jelentkezett. A XVII. század közepén az Itáliában tevékenykedő, egyébként dán származású Niels Stensen (ismertebb nevén Nicolaus Steno) felboncolt egy cápát, majd annak fogazatát gondosan összehasonlította a Földközi-tenger partvidékén felfedezett nyelvkövekkel. Döbbenetes eredményekre jutott tanulmányozását követően: meglátása alapján a nyelvkövek tulajdonképpen egy rég letűnt cápához tartoznak, ezek szolgáltathatnak tanúbizonysággal afelől, hogy a tenger borította térségek valamikor messze benyúlhattak a mai szárazföldek belsejébe. Nézetét kevesen osztották, bár ezen a magatartáson szükségtelen csodálkoznunk. Abban az időszakban a kihalásokat, mint a Földünk íratlan történetében bekövetkezett eseményeket teljességgel elképzelhetetlennek gondolták.

steno_es_a_capafogak.png

Niels Stensen ilyennek képzelte el a megalodont

Újabb fordulatot a svájci születésű Jean Louis Rodolphe Agassiz hozott, aki a hatalmas fogakat figyelembe véve írta le az őscápát a tudomány számára 1835-ben Carcharodon megalodon néven. 1843-as munkájában (Recherches sur les poissons fossiles) a fehér cápa (Carcharodon carcharias) közeli rokonaként mutatta be a fajt, ám pontosabb rendszertani hovatartozása máig heves vitákat vált ki. A manapság szélesebb körökben elfogadott álláspont szerint a megalodon az Otodus nemzetség tagja, bár néhányan a Carcharocles vagy ritkábban a Megaselachus génuszba történő elhelyezése mellett kardoskodnak.

 

Egy gigantikus húsevő mindennapjai

A porcos halak osztályának (Chondrichthyes) képviselőjeként a megalodon szilárd váza javarészt nem csontból, hanem porcból állt – e szövetnek ugyanúgy megvannak a maga előnyei, mint a hátrányai. Míg életében könnyű felépítést és nagyfokú mozgékonyságot biztosít az állatnak, addig a kövületté válás szempontjából már kevésbé tűnik jó választásnak, hiszen a teremtmény elpusztulása után hamar lebomlik, gyakran bármiféle nyom nélkül. Ennek következtében a tudósok a kemény, még a csontnál is ellenállóbb dentinnel borított fogak százain felül talán egy tucatnyi csigolyára támaszkodhatnak életmódjának megállapítására. A szegényes leletanyag nyújtotta ablak csupán ködbe burkolózó világra nyithat, azonban a legfrissebb kutatások korábban ismeretlen részletekre világíthattak rá.

megalodon_pecsics_tibor.jpg

Pecsics Tibor illusztrációja a megalodonról

Az első megalodonok a középső miocén alatt, hozzávetőlegesen 16 millió éve jelenhettek meg. Elsősorban bolygónk melegebb vizeiben érezhették otthonosan magukat, de alkalomadtán a hűvösebb régiókban is megfordulhattak. Világszintű elterjedésükről az Európa országaiban (köztük Magyarországon), Afrikában, Észak- és Dél-Amerika földjén, Ázsia déli csücskében, Indonéziában, Új-Kaledóniában, valamint Japánban, sőt, még a távoli Ausztráliában és Új-Zéland szigetein előbukkant fosszíliák árulkodnak.

a_szentmargitai_megalodon-fog_rudolf_jonatan.jpg

A szentmargitai megalodonfog a Magyar Természettudományi Múzeum állandó kiállításán (Gasparik Mihály fényképe)

„Mekkora lehetett?” – töprengenek el rajta. Kezdetben az első állkapocs-rekonstrukciókból kiindulva határozták meg a méreteket. Mivel ezeket jobbára a legnagyobb fogak felhasználásával állították össze, téves és túlzó adatokat kaptak a becslések során. Napjainkra újabb módszerekkel igyekeznek megoldani a rejtélyt: a szakértők zöme egyetért abban, hogy a 16–20 méteres hosszúságot érhették el, amihez akár 48 tonnás súly párosulhatott.

megalodon_allkapcsa.jpg

Az első állkapocs-rekonstrukciókban fél tucat ember is kényelmesen elfért (fotó forrása: Smithsonian National Museum of Natural History)

dr_jeremiah_clifford_es_a_capaallkapcsok_louie_psihoyos.jpg

Dr. Jeremiah Clifford egy megalodon állkapcsában pózol (Louie Psihoyos fényképe)

„Hogyan nézhetett ki?” – vetődhet fel a következő kérdés. Kizárólag a fogakra és pár csigolyára alapozva meglehetősen nehéz felvázolni a megalodon portréját, ugyanakkor egyre többen képviselik azt az álláspontot, miszerint egy felnagyított, de arányaiban vagy egyáltalán felépítésében sokszor változatlan fehér cápaként lefesteni eléggé messze áll a hiteles ábrázolástól. A jókora test meghajtásához elengedhetetlen a kiterjedt farokúszó, emellett masszívabb állkapcsokat, továbbá tömpébb orrú fejet képzelnek el az őscápának.

megalodon_lennart_klein.jpg

Lennart Klein újkeletű illusztrációja a megalodonról

Életük kezdeti szakaszát a partokhoz közel eső, sekély vizekben tölthették, jelentették ki a Floridai Egyetem munkatársai a PLOS One által publikált tudományos dolgozatukban. Catalina Pimiento kollégáival karöltve csaknem négyszáz fogat gyűjtött be Panamában a körülbelül tízmillió éves, tehát a késő miocénból származó, a Gatun-formációhoz tartozó kőzetrétegekből, ebből 28 biztosan megalodonoké. Azóta több ilyen prehisztorikus neveldét tártak fel világszerte, többek között az Egyesült Államok, Panama, Chile, illetve a spanyol Tarragona tartomány területén.

megalodon-fogak_a_panamai_capaneveldebol_catalina_pimiento_es_tarsai.jpg

A panamai cápaneveldéről tanúskodó megalodon-fogak (fotó forrása: Catalina Pimiento és társai)

Kenshu Shimada elmondása szerint az újszülöttek igazi óriásokként jöhettek világra, testhosszukat kétméteresre becsülte. A Chicago városában található DePaul Egyetem paleobiológusa a brüsszeli székhelyű Belga Természettudományi Múzeum raktárában pihenő kövületeket alaposabban szemügyre véve vonta le következtetését. A fiatalok viszonylag békességben, a rájuk nézve fenyegetést jelentő ragadozóktól elzártan gyarapíthatták súlyukat a táplálékban gazdag környezetnek köszönhetően. Eleinte a halrajokat tizedelhették meg, ezután a kisebb tengeri emlősökre, például a dugongokra kaphattak rá. Mire huszonöt éves korukra elérték a 10,5–11 méteres hosszúságot, a nyílt vizekbe kiúszva folytathatták a vadászatot féktelen étvágyuk csillapítására.

pelagornis_fiatal_megalodonok_felett_szarnyal_julio_lacerda.jpg

Fiatal megalodonok felett szárnyaló Pelagornis (Julio Lacerda illusztrációja)

megalodon-bebi_tigriscapa_julio_lacerda.jpg

Ennek a termetes bébinek egy tigriscápával kell harcba szállnia a zsákmányért (Julio Lacerda illusztrációja)

A teljesen kifejlett megalodonok a tápláléklánc csúcsán állhattak, az imént említett Shimada a tizenöt centiméter átmérőjű csigolyák növekedési gyűrűiből ítélve 88–100 évben állapította meg élettartamuk felső határát. Egyes vélemények alapján kéthetente minimum egy tonna húst kellett elfogyasztaniuk túlélésük érdekében, meglepő módon mégis a tőlük sokkal kisebb, átlagosan ötméteres zsákmányállatokat részesíthették előnyben, nyilatkozta Alberto Collareta, a Pisai Egyetem őslénykutatója. Kedvenceiknek a szilás- és fogasceteken kívül a fókák számíthattak. Az elejtés technikája a prédák méretéhez alkalmazkodhatott: a közepes termetűeket a mélyből előtörve rohanhatták le, a hatalmasabb bálnákat pedig uszonyaiktól megfosztva tehették mozgásképtelenné. Mindezek nem pusztán alaptalan találgatások, a paleontológusok a megkövesedett maradványokon végzett vizsgálatokra hagyatkozva vélekednek így.

megalodon_vadaszik_alberto_gennari.jpg

Kisebb bálnákra rárontó megalodon (Alberto Gennari illusztrációja)

megalodon-fogak_okozta_karcolasok_egy_cet_csontjan_jazmin_jones_smithsonian_institution.jpg

Megalodonfogak okozta karcolások egy cet csontján (fénykép: Jazmin Jones & Smithsonian Institution)

balnara_vadaszo_megalodon_esther_van_hulsen.jpg

Ez a példány egy bálna uszonyába mar bele éppen (Esther van Hulsen illusztrációja)

balnacsontba_torott_megalodon-fog_kozelrol_jazmin_jones_smithsonian_institution.jpg

Cetcsontba törött megalodonfog közelről (fotó: Jazmin Jones & Smithsonian Institution)

A tengerek lakói rémuralomként élhették meg jelenlétét, egy nap azonban, valamikor a jégkorszak hajnalán végre fellélegezhettek. Vajon milyen jelenségek állhattak az óriásfogú őscápa kipusztulásának hátterében?

 

Távozás az örök vadászmezőkre

Erre a felettébb nyugtalanító talányra a szakértők régóta próbálnak kielégítő magyarázattal szolgálni. Hanyatlásukban a vetélytársak színrelépése mellett a klímaváltozás kellemetlen következményei szintén döntő szerepet játszhattak. Tündöklő szerencsecsillaguk 5–10 millió éve kezdhetett leáldozni a kis és közepes méretű bálnaféléket is érintő, a késő miocénban jelentkező kihalási hullámmal, a vízszint fokozatos apadása idővel erősen lecsökkenthette a neveldéknek alkalmas helyek számát, a delfinfélék megjelenése pedig még tovább gyorsíthatta az elkerülhetetlen bukás folyamatának ütemét. Az intelligens, csapatokban élő állatok legyőzhetetlen konkurenciának bizonyulhattak az életük nagy részét magánosan töltő cápákkal szemben.

korai_kardszarnyu_delfinek_megalodonra_tamadnak_dylan_bajda.png

Korai kardszárnyú delfinek lakmároznak egy fiatal megalodonból, akárcsak a manapság vadászó rokonaik teszik azt a fehér cápákkal (Dylan Bajda illusztrációja)

Utolsó mohikánjaik a pliocén alkonyán szelhették a habokat. Robert Boessenecker nemrég közzétett számításait alapul véve a korábbi elképzelésekkel ellentétben kicsivel hamarabb, mintegy 3,6 millió évvel ezelőtt jegyezhették fel nevüket az egyszervolt lények szinte végeláthatatlan listájára. Az eltűnésük keltette, más húsevők által betöltetlen űr kedvezett néhai áldozataiknak – napjaink planktont szűrögető titánjai (lásd mondjuk a majd’ 30 méteres kék bálnát) közvetlenül ezután bukkanhattak fel.

purussaurus_megalodon_julio_lacerda.jpg

A valaha élt talán legnagyobb kajmán, a Purussaurus ül tort egy pórul járt megalodon teteme felett (Julio Lacerda illusztrációja)

A megalodont jelenlegi tudásunk birtokában minden idők egyik leghatékonyabb tengeri ragadozójaként, semmint az általánosan sulykolt agyatlan, brutális gyilkológépként kellene számontartanunk!

A cikk eredetileg 2018. augusztus 13-án jelent meg; frissítve 2021. augusztus 01-én.

a_kozetek_naploja_kicsi_ammonitesz_75.png

A szöveg forrásai:

Esther van Hulsen DeviantArt-profilja

Pecsics Tibor DeviantArt-profilja

Lennart Klein DeviantArt-profilja

Julio Lacerda DeviantArt-profilja

Dylan Bajda DeviantArt-profilja

a_kozetek_naploja_kicsi_ammonitesz_75.png

Ezúton szeretnék köszönetet mondani az Országos Széchényi Könyvtárnak, Pecsics Tibor barátomnak és Rudolf Jonatánnak, hogy közreműködésükkel színesebbé tehettem a cikkemet!

a_kozetek_naploja_tamogato_trilobita_100.png

A bejegyzés trackback címe:

https://akozeteknaploja.blog.hu/api/trackback/id/tr1216644666

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lesz még Magyar Köztársaság 2021.08.02. 22:29:07

"A dinoszauruszokat leszámítva kevés őslény ragadta meg annyira a képzeletünket, mint a valaha élt egyik legnagyobb tengeri ragadozó, a megalodon."

Hiába, a perm őshüllőinek és a harmadidőszak óriásemlőseinek nincs renoméja.

Fejes Valentin 2021.08.02. 22:30:31

@Republic Forever!: Nem is beszélve mondjuk a triász bizarr őslényeiről!
süti beállítások módosítása