Mítoszok réméről nevezték el a ritka tengeri őshüllőt

2021. június 10. - Fejes Valentin

Alaszka délkeleti partvidékén néhány nap erejéig sokkal alacsonyabb a tenger állása, mint egyébként. Ilyenkor a földtörténeti múlt iránt élénken érdeklődő tudósok bátran hódolhatnak egyik legkedvesebb időtöltésüknek: a kövületvadászatnak. Így tett közel tíz éve, 2011. május 18-án Jim Baichtal is, aki kollégái társaságában barangolta be a környéket. Miközben a vidéket járták, a kemény kőzetből kiálló csontokra Gene Primaky lett először figyelmes.

„Gyere csak ide, Jim!” – hívta oda izgatottan cimboráját. „Szerinted mi lehet ez?” A geológusnak fogalma sem volt, pontosan mivel állhatnak szemben, ezért telefonjával lefotózta a fosszíliákat, aztán elküldte a képet Dr. Patrick Druckenmiller paleontológus részére. Egy hónappal később, mikor a körülmények ismét kedvezővé váltak, a csapat újra felkereste a lelőhelyet. Sietősre fogták a dolgot, hiszen senki sem tudhatta, hogy adódik-e majd következő alkalom a maradványok kiszabadítására.

gene_primaky_jim_baichtal_es_dr_patrick_druckenmiller_kevin_may.jpg

▲ Szakértők a feltárás helyszínén – balról jobbra: Gene Primaky, Jim Baichtal és Dr. Patrick Druckenmiller (fotó: Kevin May)

A fáradságos munka végül meghozta mézédes gyümölcsét, ugyanis egy tengeri őshüllő csaknem teljesen hiánytalan csontvázát fedezték fel Kake település szomszédságában. A leletanyagot a yukoni Museum of the North épületébe szállították: a preparálás aprólékos folyamata rengeteg időt vett igénybe, amit a tüzetesebb vizsgálatok követtek a továbbiakban. Csupán az elmúlt napokban tette közzé az esetről összeállított tanulmányt a Scientific Reports nevű szakmai folyóirat.

a_gunakadeit_joseeae_csontvaza_dr_patrick_druckenmiller_tarsai.jpg

▲ A tengeri őshüllő párját ritkító kövülete (fénykép forrása: Dr. Patrick Druckenmiller & társai)

A korábban ismeretlen őslény Gunakadeit joseeaeként került fel a végleg letűnt állatok listájára. Míg faji megnevezésével Gene édesanyja, Joseé Michelle DeWaelheyns számára állítottak örök emléket, addig a nemzetségé a tlingit mesék rémére utal – ha hihetünk a szóbeszédnek, a titokzatos gunakadeit szerencsét hoz azoknak, akik megpillantják.

▲ A rejtélyes gunakadeit (Robert Mills illusztrációja)

Mint utóbb bebizonyosodott, a Gunakadeit a Thalattosauria rend kezdetleges képviselőjének tekinthető. E csoport tagjai a perm végén, hozzávetőlegesen 252 millió évvel ezelőtt bekövetkezett Nagy Kihalást követően más teremtményekkel együtt elsőkként vették birtokukba a tengereket. Noha a kutatók körében régóta ismeretesek (az Askeptosaurus italicust a híres-neves Nopcsa Ferenc báró írta le 1925-ben), kövületeikkel pedig a világ számos pontján (Kanada-szerte, Kalifornia államban, Svájcban, Észak-Olaszországban, illetve a kínai Kujcsou tartományban) találkoztak már, csak vajmi keveset tudunk róluk. Jelenleg rejtély övezi például, hogy tojással szaporodtak-e, vagy sok tengeri őshüllőhöz hasonlóan elevenszülők voltak. A szakértők zöme az előbbi lehetőség mellett foglalt állást, bár a thalattoszauruszok rövidke végtagjaikkal eléggé esetlenül mozoghattak a szárazföldön.

A Gunakadeit joseeae a 75–90 centiméteres hosszúságot érhette el. Feltehetőleg oldalról lapított farkával hajthatta előre magát, úszóhártyás lábaira minden bizonnyal a kormányzás szerepe hárult. A sekély vizekben vadászhatott a késő triász idején, körülbelül 220 millió éve. Aprócska fogakkal szegélyezett, csipeszszerű állkapcsai segítségével piszkálhatta ki a korallok között megbúvó kisebb áldozatait, főként puhatestűeket.

▲ Egy csapatnyi Gunakadeit joseeae néz zsákmány után (Ray Troll illusztrációja)

Valószínűleg ez a szélsőséges alkalmazkodás okozhatta a vesztüket: mikor a klíma változásával a környezetük is gyökeresen átalakult, ezek a különleges állatok sajnálatos módon hoppon maradtak.

A cikk eredetileg 2020. február 17-én jelent meg.