„Elsődleges fontosságú evolúciós lépés” – fogalmazott eléggé lényegre törően Anne Taverne újságíró, utalva arra, hogy fejlődéstörténetünk során, az idő előrehaladtával a karmos mancsok kevésbé erős, ám sokkal precízebb kezekké szelídültek. Bár e rendkívüli tulajdonság kétségkívül hozzájárult civilizációnk létrejöttéhez, a szembefordítható ujjak megléte korántsem példa nélküli az állatvilágban, tudniillik a főemlősökön kívül a kaméleonoknál és néhány levelibéka esetében szintén jelen vannak. A földtörténeti múlt iránt elkötelezett kutatók ennek ellenére erősen rácsodálkoztak, mikor egy olyan csoportban fedezték fel a jelenséget, ahol nem számítottak rá: a pteroszauruszok népes rendjén belül.

Jelen tudásunk szerint a menyétfélék rendkívül sokszínű családja (Mustelidae) legalább 35–40 millió éve jelen van bolygónkon. Ahogy az egy, a PeerJ által közzétett tudományos dolgozatból kiderült, a fekete kontinens déli csücske a pliocén hajnalán igazi paradicsomi állapotokat nyújtott néhány különösen nagyra nőtt tagjuk számára.

A Magyar Természettudományi Múzeum immár tízéves vándorkiállítása, a Jégkorszak ezúttal Szabolcs-Szatmár-Bereg megye székhelyére érkezett. A kutatókban már régóta érlelődött az ötlet megvalósítása. Hogy miért? Kérdésemre az egyik szakmai szervező, Gasparik Mihály válaszolt: „Egy – mert van hozzá sok szép és érdekes kiállítható tárgy a múzeum gyűjteményeiben. Kettő – mert Magyarország egyfajta tudományos nagyhatalomnak mondható a jégkorszaki kutatások és a jégkorszaki leletek szempontjából. Három – mert a múzeumban több kollégának is a jégkorszak a kutatási területe. Négy – mert divatos és közkedvelt téma lett a jégkorszak, és kissé, de csak látszólag paradox módon a jégkorszakkal együtt a globális felmelegedés is.”

Történetünk 2016 nyarán kezdődött Kanada északnyugati részén, a zord Yukon területén. A Dawson City szomszédságában tevékenykedő Neil Loveless aranyásó július végén csillogó drágakövek helyett valami másra bukkant munkája közben...

Bár a mezozoikum kezdetén még nem a dinoszauruszok csoportja számított a leginkább meghatározónak, a triász végére már megjelentek hatalmasra nőtt képviselőik: az egyik leggyakrabban emlegetett példa a nyolcméteres Plateosaurus, a szauropodák rokona. Ám amint azt egy, a Science által közzétett friss jelentés bizonyíthatja, nem kizárólag a földtörténeti középkor koronázatlan királyai érhettek el gigantikus méreteket.

Csupán négy csigolya maradt hátra attól a ragadozó dinoszaurusztól, melyet angol paleontológusok nemrég új fajként azonosítottak. A korábban ismeretlen, körülbelül négy méter hosszú őslény hozzávetőlegesen 115 millió éve, a kora kréta időszak vége felé vadászhatott.

A dinoszauruszok uralmának véget vető globális kataklizma után nem sokkal, a mai Egyesült Államok területén lesett zsákmányára a bagolyalakúak rendjének (Strigiformes) egyik kezdetleges képviselője – jelentették be nemrég felfedezésüket belga, német, valamint amerikai őslénykutatók.

Az ichthyoszauruszoktól származó, főképp Holzmaden területén előkerült különleges fosszíliákat már legalább kétszáz éve ismerjük. Bár a valóban párjukat ritkító kövületek gyakran addig ismeretlen részletekkel gyarapították e tengeri őshüllőkkel kapcsolatos tudásunkat, a közelmúltban egy, ezeknél talán még izgalmasabb – és jóval ritkább – felfedezés híre járta körbe a világot.

Egy korábban ismeretlen tollas dinoszaurusz megkövesedett maradványait tárták fel Kínában. A kistermetű húsevő a Jeholornithiformes csoport képviselői közé tartozott.

Antik párhuzam – rendhagyó bevezető

Miután időszámításunk előtt 332-ben Alexandrosz (idehaza ismertebb nevén: Nagy Sándor) kiűzte a perzsákat a fáraók földjéről, egy évvel később várost alapított a Nílus deltájában, amit „mindenféle álszerénység nélkül” Alexandriának keresztelt el. Az örökkön dicsőségre éhes hódító halálát követően a Ptolemaidák vették át az irányítást a térség felett – a hatalmas hírnévre szert tevő metropolisz az Egyiptomot, az antik Görögországot, valamint az Égei-tenger környékét összekötő kereskedelmi gócpontként virágzásnak indult. A fejlődés azonban nemcsak gazdaságilag, hanem kulturális téren is kiemelkedőnek számított.

Az I. Ptolemaiosz által alapított könyvtárban a kor kiemelkedő elméinek munkáit gyűjtötték össze, mely egyebek mellett kutatóintézetként szolgált a különböző tudományágak képviselői számára. Falai között felbecsülhetetlen értékű kincset őriztek: néhány írásos feljegyzés alapján közel 700 ezer papirusztekercsről beszélhetünk. Egyáltalán nem csodálkozhatunk hát azon, hogy a párját ritkító építmény kis híján az ókori világ hét csodája közé került.

Ez az idilli állapot sajnos nem tartott sokáig. Kleopátra a Római Birodalom segítségét kérte az Egyiptom uralmáért folytatott küzdelemben. Julius Caesar seregei gyorsan megérkeztek, ám a XIII. Ptolemaiosz seregével vívott ütközet nagyobb veszteségekkel járt, mint azt gondolta. A majdani császár egyik csatahajóján tűz ütött ki a város kikötőjében – a lángok rövid időn belül átterjedtek a flotta többi tagjára, sőt, a közeli rakpartra is. Így szállt végleg füstbe nemzedékek tudása időszámításunk előtt 48-ban.

▲ Alexandria lángokban (Hermann Göll 1876-os alkotása)

Mérció Gomes, a neves brazil antropológus az alexandriai könyvtár szörnyű esetéhez hasonlította a Museu Nacional (Brazil Nemzeti Múzeum) kicsivel több, mint két éve bekövetkezett leégését: mint látni fogjuk, korántsem véletlenül. Az eddigi leghosszabb cikkben előbb a múzeum történetét, továbbá annak gyűjteményét fogom górcső alá venni, aztán feltérképezem, miért is tekinthető az ország a paleontológia fellegvárának, majd a tragikus baleset részleteinek járok utána, végezetül pedig kiderítem, pontosan milyen okok húzódhattak meg a dolgok hátterében.