Szomorúan vettem tudomásul a pár hete közzétett rossz hírt: az Egyesült Államokban újabb huszonhárom fajt végleg letűntnek nyilvánítottak, puhatestűeket, halakat, illetve madarakat egyaránt. Az ilyen fejlemények szembesíthetnek bennünket a kiábrándító valósággal – a hatodik kihalási hullám a szemünk láttára zajlik le. Az elmúlt évszázadok alatt jóvátehetetlen károkat okoztunk a földi élet sokszínűségében, tevékenységünkkel magatehetetlen élőlények tucatjainak a sorsát pecsételtük meg. Róluk szól a Móra Könyvkiadó gondozásában nemrég megjelent Kihalt állatok atlasza.

Képzeletbeli időutazásunk során ezúttal az alsó krétabeli Kínába teszünk látogatást. Az ország északkeleti térségében található Liaoning tartomány területén valaha ginkgóktól, páfrányoktól, illetve korai nyitvatermőktől zöldellő erdős-mocsaras vidék terült el, melynek nyugalmát gyakran zavarták meg vulkánkitörések. Az akkori élővilágra állandó fenyegetést jelentő tevékenység a paleontológusoknak üdvös fejlemény – a tűzhányók tonnaszámra okádták ki magukból a hamut, a finomszemcsés anyag pedig hamar betemette az állatok testét, ezért kövületeik kivételes minőségben (például a kültakarójukról árulkodó pontosabb részletekkel együtt) maradhattak fenn.

▲ Caudipteryx mama és fiókái sietve kelnek át egy folyó sekély részén (Emily Willoughby illusztrációja)

A főleg a kilencvenes években tomboló dinoszaurusz-mániának köszönhetően idehaza is szinte robbanásszerűen gyarapodott az egyszervolt teremtményekkel foglalkozó, elsősorban gyerekeknek íródott ismeretterjesztő kiadványok száma. Bár a kihalt állatokat általában részletesen mutatták be, mélyenszántóbban viszonylag kevesen foglalkoztak a rég letűnt idők tanulmányozásához kapcsolódó érdekes témákkal. Azóta persze gyökeres fordulatot vett a helyzet, sorra jönnek ki nálunk az ígéretes címek: talán csak a vakszerencsén múlott, hogy nem maradtam le az Eliseo García nevével jegyzett, kellemes látványt nyújtó Az evolúció című friss kötetről.

Brazília keleti csücskében terül el világhírű Araripe-medence: ahogy a neves Dr. Douglas Palmer fogalmazott az idehaza hiánypótlónak számító Evolúció című könyvében, a térség „az egyik legtisztább ablak, amelyen át ráláthatunk a déli félteke Gondvana szuperkontinensének kréta ökoszisztémájára”. Egy ilyen mesésen gazdag lelőhely viszont nem csak a lelkes paleontológusokat vonzza mágnesként... Az országban sajnos régóta virágzik a feketekereskedelem, a tehetős magángyűjtők súlyos dollárezreket hajlandók fizetni a legmutatósabb darabokért. Mint azonban láthatjuk majd, elvétve akadhatnak olyan történetek, melyek többé-kevésbé jól végződnek.

▲ Tupandactylus imperator (William Justi Marconi illusztrációja)

Ott, ahol most a horizontig végtelen homokdűnék uralják a látványt, hajdanán virágzott az élet. A Nyugati-sivatag keleti határmezsgyéjénél található El-Fajjúm, ahol már a XIX. század óta folynak ásatások, valaha dúsan tenyésző növényzettől zöldellő mocsárvidék volt, amit a vízimadarak sokaságán kívül teknősök, krokodilok, korai ormányosok, tengeritehenek, valamint a fák ágai között ügyesen mozgó főemlősök tekinthettek kizárólagos otthonuknak. A fáraók földje azonban még számos feltáratlan titkot rejthet – ezt a kijelentést látszik alátámasztani egy, a napokban közzétett szenzációs bejelentés.

Ukhaa Tolgod egy igazi kincsesbánya a paleontológusok számára. Innen kerültek elő az 1990-es években az Alvarezsauridae családot gyarapító Shuvuuia deserti kövületei. A könnyű felépítésű, alig egyméteres dinoszaurusz szokatlan küllemével szinte azonnal magára vonja a kíváncsi tekinteteket, sokakban vélhetőleg valamilyen furcsa madár benyomását keltheti: testét tollak boríthatták, hosszú hátsó lábainak köszönhetően villámgyorsan futhatott, csökevényes karjai jókora karmokban végződtek, keskeny állkapcsát pedig aprócska fogak szegélyezték. Vajon szolgálhat-e újabb meglepetésekkel ez a kissé bizarr teremtmény?

Mexikó északkeleti térségében, Új-León szövetségi állam területén található Vallecillo. A nevezetes lelőhelyen eddig feltárt, különféle ammoniteszektől, csontos halaktól, illetve tengeri őshüllőktől származó páratlan kövületek a késő kréta óceánjainak rég letűnt világába engednek bepillantást, egyúttal váratlan meglepetésekkel szolgálhatnak a szakérők számára. Egy ritkaságszámba menő fosszília aggályos természetéből kifolyólag most üröm is jócskán keveredett a paleontológusok örömébe.

Attól függetlenül, hogy sajnos manapság is számos rémképet társítanak hozzájuk, a szürke farkasok kulcsfontosságú szerepet töltenek be az ökoszisztémákban: a kanadai Yukon területén leginkább a jávorszarvasok állományának ritkításával vagy a rénszarvasok csordáinak tizedelésével őrködnek a természet kényes egyensúlya felett. Helyzetük azonban könnyedén alakulhatott volna másképp – ahogy azt egy, a Palaeogeography, Palaeoclimatology, Palaeoecology szakmai folyóiratban megjelent tanulmányban olvashatjuk, ezek a fenséges fenevadak kivételes alkalmazkodóképességüknek köszönhetik fennmaradásukat.

Ha ámulatba ejtő távlatok leküzdéséről esik szó, akkor az állatvilág számos rendkívüli példát állít elénk. A hatalmas gnúcsordák évente ingáznak Kenya és Tanzánia között a jobb életkörülmények reményében, népes seregletüket a bőséges táplálékforrás mellett az elviselhetőbb klíma hajtja előre a viszontagságokkal járó megpróbáltatáson. A kis godák (Limosa lapponica) még rajtuk is jócskán túltesznek, hiszen az alig 250–400 grammot nyomó madárkák Alaszkától Új-Zélandig tizenegyezer-ötszáz kilométert tesznek meg hét nap leforgása alatt. Egy paleontológusokból álló nemzetközi csapat tagjai úgy gondolják, hogy annak idején néhány dinoszaurusz ilyesféle bajnoki teljesítményekre lehetett képes.

A dinoszauruszokat leszámítva kevés őslény ragadta meg annyira a képzeletünket, mint a valaha élt egyik legnagyobb tengeri ragadozó, a megalodon. A cápák a hosszú évszázadok alatt kétes hírnévre tettek szert, s ha ehhez ráadásként szédületes méretek társulnak, a figyelem felkeltése alighanem garantált. A faj a mai napig rendkívül titokzatos, ezért úgy döntöttem, hogy egy terjedelmesebb összefoglaló keretein belül ismertetem mindazt, amit eddig tudni vélünk róla. Hogyan lehetett mítoszok ihletője? Miként élhetett a tengerek néhai rettegett ura? Milyen tényezők okozhatták letűnését az élet nagy színpadáról?

▲ Esther van Hulsen illusztrációja