Antik párhuzam – rendhagyó bevezető

Miután időszámításunk előtt 332-ben Alexandrosz (idehaza ismertebb nevén: Nagy Sándor) kiűzte a perzsákat a fáraók földjéről, egy évvel később várost alapított a Nílus deltájában, amit „mindenféle álszerénység nélkül” Alexandriának keresztelt el. Az örökkön dicsőségre éhes hódító halálát követően a Ptolemaidák vették át az irányítást a térség felett – a hatalmas hírnévre szert tevő metropolisz az Egyiptomot, az antik Görögországot, valamint az Égei-tenger környékét összekötő kereskedelmi gócpontként virágzásnak indult. A fejlődés azonban nemcsak gazdaságilag, hanem kulturális téren is kiemelkedőnek számított.

Az I. Ptolemaiosz által alapított könyvtárban a kor kiemelkedő elméinek munkáit gyűjtötték össze, mely egyebek mellett kutatóintézetként szolgált a különböző tudományágak képviselői számára. Falai között felbecsülhetetlen értékű kincset őriztek: néhány írásos feljegyzés alapján közel 700 ezer papirusztekercsről beszélhetünk. Egyáltalán nem csodálkozhatunk hát azon, hogy a párját ritkító építmény kis híján az ókori világ hét csodája közé került.

Ez az idilli állapot sajnos nem tartott sokáig. Kleopátra a Római Birodalom segítségét kérte az Egyiptom uralmáért folytatott küzdelemben. Julius Caesar seregei gyorsan megérkeztek, ám a XIII. Ptolemaiosz seregével vívott ütközet nagyobb veszteségekkel járt, mint azt gondolta. A majdani császár egyik csatahajóján tűz ütött ki a város kikötőjében – a lángok rövid időn belül átterjedtek a flotta többi tagjára, sőt, a közeli rakpartra is. Így szállt végleg füstbe nemzedékek tudása időszámításunk előtt 48-ban.

▲ Alexandria lángokban (Hermann Göll 1876-os alkotása)

Mérció Gomes, a neves brazil antropológus az alexandriai könyvtár szörnyű esetéhez hasonlította a Museu Nacional (Brazil Nemzeti Múzeum) kicsivel több, mint két éve bekövetkezett leégését: mint látni fogjuk, korántsem véletlenül. Az eddigi leghosszabb cikkben előbb a múzeum történetét, továbbá annak gyűjteményét fogom górcső alá venni, aztán feltérképezem, miért is tekinthető az ország a paleontológia fellegvárának, majd a tragikus baleset részleteinek járok utána, végezetül pedig kiderítem, pontosan milyen okok húzódhattak meg a dolgok hátterében.

Első ízben találtak közvetlen bizonyítékokat a phytoszauruszok egykori jelenlétére Dél-Afrika területén. Mint az mára bebizonyosodott, ezek a krokodilszerű őshüllők valaha még elterjedtebbek voltak, mint azt korábban gondolták.

A Földünkön valaha élt legnagyobb szárazföldi teremtmények korábban ismeretlen, kezdetleges képviselőjének kövületeire bukkantak Svájc északi részén – számolt be róla a Swiss Journal of Geosciences a közelmúltban.

„A föld termékeny, a lagúnákban mindig van kifogni való hal, mindenkinek megvan a saját földecskéje, és soha nem kell éhezniük. Így valóban szép az élet. A virágok káprázatosak, az étel ínycsiklandó, a lányok gyönyörűek, a zene fülbemászó. Tennivaló ugyan akad, de az sem túlságosan megerőltető, és mindig jut idő a földi örömök élvezésére.” – emlékszik vissza könyvében a Tongai Királyságban eltöltött csodás napokra Sir David Attenborough, a lovaggá ütött természettudós. A polinéz szigetvilágon egykor valóban paradicsomi állapotok uralkodtak – egészen addig, míg az ember be nem tette a lábát, megpecsételve ezzel számos őshonos állatfaj sorsát.

Dr. Denver Fowler, a Badlands Dinosaur Museum munkatársa csapatával egy bizarr dinoszaurusz fosszíliáit fedezte fel az Egyesült Államok területén, Montana keleti felén. A tudósok górcső alá vették a pár éve talált leletanyagot: közös munkájuk eredményeit a Cretaceous Research tette közzé.

Gregory Retallack professzor tizenöt éve egy aprócska, mindössze négy centiméter hosszú koponyára bukkant az USA-beli Oregon állam északi részén. Az Oregoni Egyetem kollégája magával vitte a ritkaságszámba menő leletet, ami csak a közelmúltban fedte fel a titkait – az ehhez kapcsolódó vizsgálat eredményeit részletező tanulmányt a Zoological Journal of the Linnean Society publikálta.

Neil Shubin a humánanatómiai kurzus vezetője a Chicagói Egyetem Orvostudományi Karán, ám eredeti végzettségét tekintve őslénykutató, aki korábban jobbára kihalt halakkal foglalkozott. Kissé furcsa párosítás, nem igaz? Jogosan merülhet hát fel sokakban a kérdés: mégis hogyan tudná hitelesen előadni a valaha írt legizgalmasabb történetet ez az ember? Alább kiderül!

Szenzációs, egyszersmind heves vitákat gerjesztő tudományos dolgozat látott napvilágot a közelmúltban a rangos Nature virtuális hasábjain, ami akár a tengeri őshüllők szaporodásáról alkotott eddigi nézeteinket is megváltoztathatja a jövőben.

Egy korábban ismeretlen, hatalmas őserszényes kövületeire bukkantak Dél-Ausztrália szövetségi állam területén – számolt be nemrég a fejleményekről a Scientific Reports tudományos folyóirat.

A Dél-Kjongszang tartomány területén, a Nam folyó partján található Csindzsu egy csaknem 340 ezer lélekfős város – a térség azonban a kora kréta idején, hozzávetőlegesen 110–120 millió évvel ezelőtt a tengerparthoz közel elhelyezkedő, mocsaras vidék volt, amit többek között békák, gyíkok, teknősök, valamint dinoszauruszok népesítettek be. Bár az állatok csontjaira a paleontológusok egyelőre nem bukkantak rá, nyomkövületeik fennmaradtak az utókornak.