Testméretéhez képest aprócska agya volt a csincsillák, valamint a pakaránák mára kipusztult, hatalmasra nőtt rokonának – olvasható a Biology Letters által nemrég közzétett tanulmányban.

Számos más őslénytani csoporthoz hasonlóan a Gondwanatheria klád is furcsa kettősséget mutat.  Bár képviselőik megkövesedett maradványai a déli félteke több pontjáról (például Argentínából, Indiából, sőt, az Antarktiszi-félszigetről) kerültek elő, a jobbára fogakat, valamint állkapcsokat és kisebb csonttöredékeket tartalmazó leletanyaguk eléggé szegényes – nem csoda hát, hogy alig rendelkeztek róluk biztos ismeretekkel. Az elszomorító helyzeten egy, a közelmúltban tett szenzációs felfedezés változtatott.

A fosszilis fogakon található jellegzetes anatómiai bélyegekre hivatkozva őslénykutatók egy csoportja az erszényes oroszlánok újabb faját írta le a közelmúltban.

Mintegy 66 millió évvel ezelőtt következett be minden idők legismertebb tömeges kihalása: szerény becslések szerint az élőlények körülbelül hetven százaléka került fel akkor a végleg letűnt fajok listájára. Bár jócskán akadtak túlélők, a katasztrofális eseményt, illetve annak közvetlen következményeit homály veszi körül, így a mai napig érheti váratlan meglepetés a paleontológusokat.

Maarten van Dinther, az amatőr kövületvadász 2000-ben a belga-holland határnál barangolt. Keresgélés közben, egy régóta elhagyatott mészkőbánya közelében négy kisebb kőtömbre akadt, ezeket később a Natuurhistorisch Museum számára adományozta. Dr. Daniel J. Field akkoriban nem tanúsított különösebb érdeklődést a szegényes leletanyag iránt, ám a komputertomográfos felvételek hamar felfedték, micsoda kincsre is bukkant valójában a lelkes gyűjtő két évtizede.

A XX. század első felében, 1907 és 1931 között a paleontológusok számos expedíciót szerveztek Délkelet-Tanzániába. A nagyszabású ásatások rendkívül sikeresen zárultak, hiszen a feltárásokon részt vevők összesen kétszáz tonnányi kövülettel a fedélzeten térhettek haza Németországba.

▲ Giraffatitan brancai (John Conway illusztrációja)

Hozzávetőlegesen 5–10 millió évvel ezelőtt, a miocén idején mocsaras vidék terült el Dél-Amerika északi részén – többek között kígyók, nagyra nőtt rágcsálók és különböző krokodilfélék népesítették be az ingoványos tájat. E mára letűnt fauna tagja volt a kihalt óriásteknős, a Stupendemys geographicus is, melyet töredékes maradványai alapján írtak le még 1976-ban.

A XIX. század derekán valóságos küzdelem folyt a dinoszauruszok megkövesedett maradványaiért az Egyesült Államokban – ez a korszak az úgynevezett csontháborúként vonult be a történelemkönyvekbe. Edward Drinker Cope örök riválisa, Othniel Charles Marsh bukkant rá elsőként az Allosaurus fosszíliáira 1877-ben. Közel százötven évvel a világra szóló felfedezés után a nemzetség újabb faját írták le amerikai paleontológusok.

▲ Egy Allosaurus jimmadseni-falka sikeresen zsákmányt ejt (Todd Marshall illusztrációja)

Ötven év után ismét tyrannoszaurusz-kövületekre bukkantak Kanada területén – adta hírül nemrég egy, a Cretaceous Research által publikált tanulmány. A rejtélyes ragadozó megkövesedett maradványait a Royal Tyrrell Museum dinoszauruszokra szakosodott kurátora, Dr. François Therrien vette górcső alá kollégái társaságában.

▲ Thanatotheristes degrootorum (Julius Csotonyi illusztrációja)

1979-ben kisebb szenzációval felérő hír járta be a világot – a messze földön híres paleontológus, José Fernando Bonaparte kollégái társaságában miniatűr dinoszauruszok megkövesedett maradványain kívül egy fészekaljnyi tojásra bukkant az argentínai Santa Cruz tartomány területén. Az apróságok elfértek volna a tenyerünkben, ezért akkoriban a Mussaurus patagonicus nemzetségének neve különösen találónak bizonyult, mely magyarra fordítva annyit tesz, „egérgyík”.